Annyira hiányzik…

Annyira hiányzik…

A hiány csakis a múltból táplálkozik, a jelen nem ismeri. A jelenben nincsenek érzelmek, gondolatok. A jelenben nincs olyan, hogy hiányzik. Csakis a múltban.

Próbálok a jelenben maradni, de hát egyszerűen nem sikerül. Csinálom, csinálom, amit tanítok, de én is gyarló emberből vagyok. Most nem megy. Most alámerülök. Ez is a terápia része. A fájdalmat nem lehet elnyomni. Nem szabad nem figyelembe venni, mert akkor sokkal tovább tart. Mert akkor egyszer csak robban és közben mindenhol rombol. Kívül is és belül is.

Az a legjobb, ha hagyjuk megélni a fájdalmat. Hiszen most ez vagyok én. Egy nagy adag fájdalom. Egy nagy adag önsajnálat. Hiszen neki már jobb, végre sokkal jobb, már nem szenved. De én igen. Ez van. És engedem. Csorognak a könnyeim. Már nem ráz a zokogás, csak csendesen sírok. Bárhová nézek őt látom. Hiába a terápiás nagytakarítás, a mindent kidobás, akkor is csak őt látom.

Fáj, nagyon fáj. Csend van, nagy csend. Belül is, kívül is.

Azt hittem már felkészültem rá. Hónapok óta készülök rá. Hónapok óta sírok és azt hittem mire eljön a pillanat, már nem lesznek könnyeim, már nem leszek képes sírni. Hát, erre nem lehet felkészülni.
Hónapok óta tudom, hogy itt a vége, csak nem voltam képes elfogadni. Nem voltam képes kimondani, hogy elég. Reménykedtem, hogy még jobb lesz. Hogy felépül. De persze, hogy nem. Az időt nem lehet kijátszani. Az idő vasfoga kegyetlen és mindennél, mindenkinél erősebb. Mindig ő győz, csak ideig óráig lehet kijátszani. Mi megpróbáltuk.

Így is csodálatos kort élt meg. 14 év 3 hónap és 16 nap. A fajtájához képest pedig kifejezetten matuzsálemi kort élt meg.
Nálunk nem divat betegnek lenni, sosem volt az. Csak a kis lábai, azok nem bírták. Ő még bírta volna. Sokáig bírta volna, ettől eltekintve makk egészséges volt és ő akart is maradni. Hiszen olyan nagy a kötődés oda-vissza. A hűség, a semmihez nem hasonlítható hűség, a feltétel nélküli szeretet. Ilyet csak ők tudnak. Az izmai azonban szép lassan elsorvadtak, elfogyott a kutya és miután 1 éves korában megműtötték és azt mondták, hogy készüljek fel rá, mert 3 lábú kutyám lesz, ahhoz képest sokáig bírta. Három héttel a műtét után mikor visszamentünk a kórházba, a doki nem hitt a szemének. Kérdezte, hogy mit csináltam én ezzel a kutyával? Hiszen szalad! Igen, tényleg szaladt. Kicsit lassabban mint a társai, hamarabb elfáradt, néha kicsit sántított, de szaladt. Az izmok segítették. A sok kezelés, az energia, a szeretet megmentette. De az idő nem. Mostanra mind a 4 lába kikészült. Már nem tudott felkelni. És persze, hogy akart, állandóan. 2 percenként. És ez nagyon elfárasztotta, ez már nagyon fájt neki. Nekünk is. Így hoztuk meg a döntést. Pedig én nem erre esküdtem. Én az életre esküdtem fel, a gyógyításra. De van az a pont. Eljött…

MaszatkaMikor hirtelen felállsz és kirohansz a konyhába, hogy jaj, meg kell etetned, aztán félúton rájössz…
Mikor önkéntelenül körülnézel, hogy hol van…
Mikor kinyitod a kaput, nézed, lesed, nehogy elüsd…
Mikor már soha többet nem szalad eléd a szájában valamelyik kedvenc állatával…
Mikor már soha többet nem néz rád azokkal a gyönyörű szemeivel…
Nem csóválja a farkát, mikor meglát…
Nem szalad a kapuhoz, mikor még két utcányira vagy legalább a háztól, de ő már tudja, hogy jössz haza…
Nem topog a kis lábaival, már nem hallod soha többé…
Nem dugja a kis buksi fejét a kezed közé, hogy simagasd, még simogasd a gyönyörű, selymes bundáját…
Nem ugat az éjszaka kellős közepén, mikor sünit talál és másnap megjelenik véres orral…
Nem szalad a pórázhoz, hogy vidd el sétálni…
Nem hív játszani…
Nem ássa ki a most ültetett növényedet…
Nem rúgja fel a vizes tálat…
Nem járja össze vizes mancsaival a frissen felmosott padlót…
Nem kapja fel a fejét a legkisebb mozdulataidra…
Már nem csinál semmit. Bár csinálna!

Örök létre szenderült…

Gyújtottunk két gyertyát a sírjánál, mikor hétfőn eltemettük. Semmi extra, szobai, fehér gyertya. A szakadó esőben több mint 12 órán keresztül égett a két gyertya a szabad ég alatt. Velünk maradt, még most is érzem a jelenlétét.

Isten áldjon dárga Maszatkám! Szívünkben örökre velünk maradsz. Találkozunk még!

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólás, vélemény?