Mi az önbecsülés?

Személyiségünk egyik legfontosabb jellemzője, hogy mennyire vagyunk tisztában saját szellemi, erkölcsi értékünkkel, emberi méltóságunkkal, mennyire tiszteljük magunkat. Az önbecsülés nem pillanatnyi érzés, vagy állapot, ez egy folyamatos tapasztalás önmagunkról, ami az idő során szép lassan felépül bennünk.

Nagyon sokan magabiztosnak, határozottnak látszunk, a külvilág felé nagy önbizalmat mutatunk, de ez nem egyenlő az önbecsüléssel. Ez sokszor csak a külvilágnak szóló színjáték, magunkat azonban nem tudjuk becsapni. A külvilág elismerése NEM egyenlő saját magunk elfogadásával és nem is pótolja az önbecsülés érzését. 

Kezdjük azzal, hogy megnézzük az alábbi fogalmak jelentését és az egymáshoz való kapcsolódásukat, hiszen egyben azért közösek: mindegyik az önbecsülés egy-egy aspektusa.

Önbecsülésünknek három aspektusa van:

1. Önmagunk szeretete – önszeretet,
2. az önmagunkról kialakított kép – énkép és
3. az önmagunkba vetett bizalom – önbizalom.

Ennek a három elemnek egyensúlyban kell(ene) lennie ahhoz, hogy önbecsülésünk harmonikus legyen. Az egyensúly tartós, vagy nagy arányú felborulása zavarokhoz vezethet. A belső kétségek, a belső bizonytalanság, a belső stabilitáson nyugvó önbecsülés hiánya nagyon romboló tud lenni, ennek krónikus hiánya akár tragédiához is vezethet.

Önszeretet

Az önszeretet az önbecsülés első pillére, az érzelmi alapja, ez hatja át mindennapi működésünket, kapcsolatainkat, önmagunkhoz, munkánkhoz, másokhoz való viszonyulásunkat. Azt jelenti, hogy feltétel nélkül szeretjük magunkat, és ez a szeretet nem teljesítményfüggő – független sikereinktől, kudarcainktól, korlátainktól, hibáinktól. Elfogadjuk magunkat úgy, ahogy vagyunk. Attól, hogy vannak hibáink, még lehet jó az önbecsülésünk. Önbecsülés nélkül viszont még sikereinket sem sikerként éljük meg.

Az önelfogadás hiánya azt jelenti, hogy lemondunk az igényeink egy részéről, nem veszünk tudomást bizonyos szükségleteinkről, cserében olyan célokat kergetünk, amikkel a lelkünket megerőszakoljuk. Érzéseinket, gondolatainkat, belső hangunkat elnyomjuk, mert félünk. Félünk a következményektől, a kudarctól, vagy attól, hogy nem fognak szeretni.

Nem azok vagyunk, akik lenni szeretnénk. Azok vagyunk, akinek a társadalom akar látni minket. Azok vagyunk, akinek a szüleink elképzeltek minket. Senkinek sem akarunk csalódást okozni, óriási szükségünk van rá, hogy szeressenek. Ezért inkább elfojtjuk önmagunkat.

Paolo Coelho

Néhány kérdés, hogy felismerd hányadán állsz az önszeretettel:

• Félsz az egyedülléttől?
• Állandóan meg akarsz felelni valakinek, vagy valaminek?
• Úgy érzed, mindig mást csinálsz mint, amit szeretnél?
• Fontos a visszajelzés, a dicséret számodra, olyannyira, hogy ennek elmaradása képes a földre dönteni?
• Nem vagy elégedett magaddal?

Sokszor félünk az egyedülléttől. Mindent elkövetünk, hogy ne maradjunk magunkban. Hajszoljuk a programokat, a társaságot, mindig kell, hogy legyen mellettünk valaki. Nem merünk szembenézni önmagunkkal, nem merünk őszinték lenni, még önmagunkkal sem. A társaság, a partner csak egy eszköz annak elfedésére, hogy valójában félünk egyedül maradni a gondolatainkkal, állandó visszajelzésre vágyunk, hogy mi vagyunk a legjobbak, legszebbek… Ha nincs társ, nincs tükör, ha nincs visszajelzés, akkor kiderülhet, hogy AZT GONDOLJUK, hogy senki sem szeret minket, még mi magunk sem. EGYEDÜL VAGYUNK. Rádöbbenünk az önszeretet teljes hiányára.

Tippek az önszeretet fejlesztésére

1. Fedezd fel igazi énedet, merd lebontogatni a hagyma héjait, hiszen az önismeret fejlesztés sokat segít önmagad szeretetében és elfogadásában.
2. Lásd be, hogy nem vagy tökéletes! És nem is kell annak lenned! Hiányaiddal, hibáiddal, tökéletlenségeddel együtt vagy egy teljes egész. Fogadd el! ide kattintva elolvashatod az erről írt korábbi cikkemet.
3. Fejezd be végre, hogy mindenkinek meg akarsz felelni! Légy önmagad! Vállald fel, aki és ami vagy!
4. Jelöld ki az énhatáraidat és tartasd is be őket! Az erről írt cikket itt találod.
5. Jobb, ha minél előbb barátságot és békét kötsz magaddal, hiszen tetszik, nem tetszik, életed végéig össze vagy kötve magaddal.
6. Ajándékozd meg magad minden nap! Add meg magadnak azt, ami feltölt, ami elégedetté, boldoggá tesz! Apróságokra gondolj! Pl. egy fél óra torna, meditáció, egy jó vacsora, egy pohár bor, önfeledt játék a gyermekeiddel, kis esti séta, egy jó könyv, mindegy mi az, csak te akard és magadért tedd!
7. Vágysz valamire? Add meg magadnak! Ne mástól várd, hogy kielégítse szükségeleteidet! Szeretetre vágysz? Szeresd magad! Törődésre vágysz? Törődj magaddal! Ami benned van, azt tükrözi a külvilág, amit te megadsz magadnak, azt adja meg más is! Erről és az önszeretetről pedig itt olvashatsz.
8. Dicsérd meg magad mindenért, amit aznap tettél! Pl.: “Büszke vagyok magamra, hogy ma végre nekiálltam tornázni, mert ez fontos nekem!” vagy “Nagyon ügyes vagyok, mert ma időben felálltam az asztalom mellől és elidultam haza a családomhoz.”
9. Légy hálás magadnak! Este mondj hálát azért, ami aznap történt veled, amit aznap tettél magadért!
10. BOCSÁSS MEG MAGADNAK ÉS MÁSOKNAK is! Ezt tartom talán a legfontosabbnak! Bocsásd meg magadnak, hogy nem vagy tökéletes, hogy tettél, mondtál valamit, amit lehet, hogy nem kellett volna, vagy éppen nem tettél, mondtál valamit, amit kellett volna. Elmúlt. Megtörtént. Vondd le a következtetést, tanulj belőle és ne kövesd el újra!
11. A türelem és a gyakorlás hasznos tanács. Ha eddig nem szeretted magad, nem 3 nap alatt fordul meg a folyamat. Kezdd elölről!

Énkép

Az énkép az önmagunkról kialakított kép, erősségeink, hibáink felismerése. Ez az önbecsülés második pillére.

Az énkép gyermekkorban való kialakulása nagyon szubjektív folyamat, hiszen a körülöttünk levők (közvetlen környezetünk: elsősorban szüleink és a szűk családunk) visszajelzései, értékelései, vagy azok hiánya alapján alakul ki. A szülők mintái, reakciói, iránymutatása alapvető befolyással vannak ránk. A későbbiek során már a tágabb környezetünk visszajelzései is formálják az énképünket.

Ez a folyamat azonban nem tart életünk végéig. Egyszer csak viszonylag állandóvá válik, és gyakorlatilag ez véd meg bennünket az újabb külső hatásokkal szemben. Az énképünk megmerevedik, ilyenkor a személyiségünkre vonatkozó újabb információk ellenállást váltanak ki, ezeket az ellentmondó, nem kívánatos információkat letagadjuk, egyszerűen semmisnek tekintjük. Ezért van az, hogy csak olyan kapcsolatokat, helyzeteket keresünk, ahol ez a téves – önismeretünk törekvéseivel ellentétes – énkép fenntartható. Ezt hívjuk merev (ellenálló) énképnek, gyakoriak a hárító manőverek, nagy a különbség az énkép és a körülöttünk lévőkben kialakult vélemény között, ezért az ilyen ember sok nehézséggel küzd a kapcsolataiban.

Az énkép ellenkező esetben lehet befogadó (változó) is. Az ilyen típusú emberek nyitottak az énképükkel ellentétes információkra is, átgondolják azokat, tudnak nézőpontot váltani és képesek a változásra, az alkalmazkodásra.

Az énkép pozitív, vagy negatív lehet attól függően, hogy szüleink hogyan hatottak ránk, hogyan neveltek minket. A szeretetteljes, elfogadó, dicsérő családi légkör általában pozitív önértékelést vált ki bennünk. A feszült légkörű, türelmetlen családban, ahol sok kritika ér bennünket gyermekkorunkban, negatív önértékelés alakulhat ki.

Az önértékelés reflekció önmagunkra, azokat a gondolatainkat és érzéseinket takarja, amik meghatározzák önmagunkhoz, képességeinkhez és lehetőségeinkhez való viszonyunkat.

Természetes, hogy vannak negatív és pozitív tulajdonságaink, a kérdés az, hogy a negatívokból mit fogadunk el és min akarunk változtatni. A pozitív énképű ember sikerorientált, a negatív énképű inkább kudarckerülő.

Alapvetően önbizalommal telve születünk. Aztán jönnek a kisgyermekkori megdorgálások, a „Nem szabad!”, „Mit csinálsz!?”, „De ügyetlen vagy!” és hasonló nem feltétlen megfelelő szülői beszólások. Elkezdünk gyermekként gátakat, korlátokat építeni magunk köré, az ártatlannak tűnő rászólások által okozott lelki traumák blokkolják majd később az érintett területen felnőttkori önbizalmunk kiteljesedését. És máris önértékelési problémákkal küzdünk.

Mielőtt meg akarunk valamit változtatni egy gyerekben, vizsgáljuk meg, hogy nem olyasmiről van-e szó, amit inkább magunkban kellene megváltoztatni.

Carl Gustav Jung

Itt ezen a ponton szeretném azonban a szülőket felmenteni. Minden szülő (szélsőséges esetekről nem beszélek – pl. alkoholista szülő…) az adott helyzetben és pillanatban az akkori tudásának megfelelően a legjobbat akarja a gyerekének. Ezért nem élhetjük le az életünket azzal a tudattal, hogy a szüleink „elcsesztek” minket és ez van. Gyerekkorban ez valóban a szülők felelőssége, de ahogy felnövünk, onnantól kezdve ez már a mi felelősségünk. Ha felismerjük hol tartunk és ez nem tetszik, szívünk joga úgy dönteni, hogy innentől másképp szeretnénk és változtatunk. Ehhez persze szükség van az előbb már említett befogadó énképre.

Honnan tudhatjuk, hogy gyenge énképpel rendelkezünk?

• Kritikusan reagálunk mindenre,
• kritika esetén a reakciónk nincs arányban a bírálat súlyával,
• féltékenyen viselkedünk,
• bizonytalanság, határozatlanság jellemez minket,
• nehezen viseljük mások nevetését, mert azt gondoljuk, hogy minket nevetnek ki,
• nem vagyunk képesek önmagunkon nevetni,
• ha egyedüllétre kényszerülünk, akkor általában kínlódunk és nem érezzük jól magunkat,
• motivációnk leépül,
• nem fektetünk a jövőnkbe, nem tervezünk,
• párkapcsolatban nem merjük véleményünket hallatni, alárendeltté válunk,
• szülőként nem merjük gyermekünket fegyelmezni,
• vezetőként nem válunk be, mert vagy túlságosan meg akarunk felelni munkatársainknak és ezért nem kérjük számon feladataikat, vagy ellenkezőleg nem vesszük figyelembe munkatársaink véleményét, mert azt gondoljuk, hogy mi vagyunk a legokosabbak, mindentudónak akarunk látszani; feletteseinknél pedig próbálunk bevágódni, ezért túl sokszor zavarjuk őket, nem merünk döntéseket hozni, mert félünk, hogy hibázunk,
• összességében felelőtlen cselekedetekre, felelőtlen kapcsolatokra teszünk szert.

Önbizalom

Az önbizalom önbecsülésünk harmadik pillére, azt jelenti, hogy képesnek tartjuk magunkat fontosabb helyzetekben az eredményes viselkedésre, cselekvésre, ez az önmagunkba vetett hit.

Magas az önbizalma annak, aki nem tart az ismeretlentől, a kudarctól. Őt gyerekkorában megtanították arra, hogy a kudarcból milyen tanulságokat lehet levonni és hogyan lehet továbblépni.

Az alacsony önbizalom leküzdhető hátrány. Az ilyen emberek gyakran gátlásosak, mindent megtesznek, hogy ne tegyenek semmit az előrejutásuk érdekében a kudarctól, avagy furcsa módon éppen a sikertől való félelem miatt.

Az önbizalom növelése

Önbizalmunk önismeretünk fejlesztésével, példamutatással, beszélgetéssel egyaránt növelhető, de a leghatékonyabb módszer az, ha a komfort zónánkon kívül megteszünk valamit. Az eredmény gyakorlatilag mindegy, a lényeg, hogy egyáltalán meg mertük tenni.

Önbizalmat elérni úgy lehet, hogy szembenézünk a félelmeinkkel és a félelemmel teli konfliktusainkat úgy oldjuk meg, hogy az ebből származó sikerélmény építsen. Vagyis tudatosan ugrok olyan racionális és érzelmi megmérettetésekbe, ami új, ismeretlen, amitől félek, teljesen mindegy, hogy öröm vagy fájdalom vár rám. És mindezt csak ma tehetem meg. Tudván azt, hogy mindezt önmagamért teszem. A ilyen megmérettetések után születik meg a felnőtt férfi, meg a felnőtt nő. Akik tudják és elfogadják, hogy emberből vannak.

Csernus Imre

Az önbizalom növelésének egy másik fontos aspektusa, hogy amit elkezdtünk, azt fejezzük is be! Bármilyen apró feladat legyen is az, vagy valamilyen kapcsolatunk rendezése, esetleg egy lehetetennek tűnő feladat. Oldjuk meg! Fejezzük be! Mindig mi magunk vagyunk legnagyobb bírái saját magunknak, így ha mindent félbe hagyunk, akkor önmagunk előtt való sorozatos elbukásaink tesznek majd bátortalanná bennünket, ezért inkább vigyük őket sikerre, hiszen a siker adja az önbizalmat. Azonban csak azért küzdjünk, amit a lelkünk legmélyéről szeretnénk, mert azt ha elkezdjük, akkor be is tudjuk majd fejezni. Ha nem a miénk, úgy sem fog menni, mert nem a mi utunkat járjuk és nem rezgünk össze vele. Ez pedig nagy különbség.

Az önbecsülés összefüggései

Az önbecsülés három aspektusa szorosan összefügg. Önmagunk szeretete megkönnyíti a pozitív énkép kialakítását, amely jó hatással van az önbizalmunk kialakulására is. Ezek azonban a legtöbbször furcsa módon mégis külön mozognak. Ezeknek az arányoknak a megteremtése a cél, ekkor száll meg minket az a bizonyos belső nyugalom. Ilyenkor a céljaink megvalósulnak és egy önbizalommal teli, önmagát szerető, pozitív énképű, összességében jó önbecsülésű embert látunk majd a tükörben.

Az önbecsülésnek tettekre van szüksége ahhoz, hogy fennmaradjon az adott szinten, vagy pláne, hogy erősödjön.

Amikor az önbecsülésünk rendben van, akkor simán belefér az is, hogy kudarc ér bennünket. Az énképünket ez nyilván egy kicsit negatívan érinti, sérti az önértékelésünket, az önbizalmunkat is csökkentheti, de mégis azt mondjuk, hogy „Nem baj, fog ez menni jobban is, azért sem hagyom abba, csinálom tovább!”. Így nem sérül az önbecsülésünk sem, hiszen az önbecsülés jellegzetessége, hogy belülről fakad, a különböző cselekvések, történések miatt bekövetkező ingadozások ellenére változatlan marad.

Valójában nincs is kudarc. Van siker és van tanulás, de kudarcról csak akkor beszélhetünk, ha nem tanulunk a tetteinkből.

John C. Maxwell

Önbecsülésünk nem növekedhet önismeret nélkül. Ha van önismeretünk, akkor lesz önbecsülésünk. Ha van önbecsülésünk, akkor önbizalmunkat  is megtaláljuk.

Önismeret

Az önismeret alapkérdése: Ki vagyok én? Milyen vagyok én? Az önismeret tulajdonképpen arról szól, hogy ezekre a kérdésekre keressük folyamatosan a választ, olyan életre szóló lelki folyamat, amely feltérképezi személyiségünket, képességeinket, szándékainkat, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését. Önmagunk megismeréséhez nagy adag őszinteségre van szükség. Enélkül nem megy, hiszen ha valami fáj, nem tetszik, félelmeink miatt, őszinteség nélkül gyakorlatilag letagadjuk és még magunknak sem valljuk be, nemhogy másnak. És akkor kezdődik az énkép torzulás.

Az önismeret szintjei

• A felszín: adottságainkról és a képességeinkről, határainkról való tudás szintje.
• A második egy mélyebb szint, és a korábbi (pl. kora gyermekkori) élményeinkre vonatkozik. Mik voltak ezek, mik a viselkedésünk rugói, és hogyan alakították a jelenlegi céljainkat, érzéseinket, szándékainkat, viselkedésünket. Mennyire van összhang viselkedésünk és a szándékaink között.
• A harmadik az önismeret társas szintje. Hogyan hatunk másokra, hogyan tudunk megfelelni a különböző társas szerepeinkben jelenlévő elvárásoknak, követelményeknek. Milyennek látnak minket mások, és ez mennyire egyezik meg a magunkról kialakított képpel.

Az önbizalom, az önszeretet csak kis része az önismeretnek. A saját hülyeségeidet is meg kell tanulnod elfogadni, mint megváltoztathatatlanul hozzád tartozót.

Tyra Banks

Sok mindent tehetünk önmagunkért, ami nem kerül se sok pénzbe, se sok energiába, mégis hat ránk.

Jó ismerkedést kívánok önmagaddal! Ha kérdéseid vannak, vagy úgy érzed, hogy nem tudod, hogy hogyan kezdjél hozzá, hívj és segítek.