Énhatárok kijelölése

Énhatárok kijelölése

Te kijelölted már a határaidat?

Egy érzékeny és aktuális téma. Sajnos csak kevesen mernek élni vele, pedig énhatáraink felállítása nélkül sérül a személyiségünk, a párkapcsolatunk és a munkánkban sem tudunk megfelelően érvényesülni.

Miért fontos kijelölni a határokat? Az állatvilágban az állatok számára ez egyáltalán nem kérdés. Minden kifejlett példány kijelöli, egyértelműen jelzi határait, hogy eddig és ne tovább. Mi emberek mégis hezitálunk. Mitől félünk? Te mitől félsz? Miért félsz nemet mondani? Félsz, hogy nem leszel szerethető? Kinek, minek akarsz megfelelni? 

A határokra szükség van. Számodra egyértelműen biztonságot, védelmet, határozottságot és bátorságot, a környezetednek pedig egy jó keretet, szabad mozgásteret ad. Segít, hogy kölcsönösen elfogadjátok és tiszteletben tartsátok egymást. A határ valaminek a kezdete és a vége. Az egyik ott kezdődik, ahol a másik véget ér. De mi van, ha ezek egymásba csúsznak?

kell a gyereknek a korlatJan-Uwe Rogge: Kell a gyereknek a korlát című könyvében leírja, hogy a gyermek akkor érzi magát biztonságban, ha kijelölöd számára a korlátokat, amik közt szabadon közlekedhet, tudja mit tehet és mit nem. Ahogy nő, úgy lehet és kell ezeket tágítani. Ha azonban ezek elmaradnak, akkor jön a hiszti, a próbálkozás, a bizonytalanság, a határozatlanság, a nem tudom merre van az előre érzés. Már itt kezdődik, kisgyermekkorban.

Meg akarsz felelni a szüleidnek, elsősorban édesanyádnak. A szerethetőség érzése az anyai minőséghez kapcsolódik. Ha nem viselkedsz jól, édesanya nem fog örülni és mérges lesz. Ezért inkább mindent megteszel, hogy a figyelmét kiérdemeld, még ha az nem is feltétlen jó neked. Itt kezdődik a megfelelés, mert úgy érzed, hogy eltűnt a feltétel nélküli szeretet. Megjelenik az érzés, hogy nem vagy szerethető és ezért megpróbálsz megfelelni.

Ha harmóniában van önmagával az anya, akkor jól van az apa is, a gyerek is, rend van otthon, ilyenkor a gyerek megkapja a kellő mennyiségű és minőségű szeretetet, a feltétel nélküli szeretetet, a szabadságot és a biztonságot. Amikor azonban szüleink nincsenek rendben, sajnos már gyermekkorunkban sérülünk, elkezdünk szorongani, megfelelni, veszítünk az identitásunkból.

Lehetséges megoldások az énhatárok felismerésére és kijelölésére

Önismeret
Az önismeretünk fejlesztése elengedhetetlen. Felismerni erősségeinket és gyengeségeinket. Az előbbi segít érvényesíteni minket a magánéletünkben, társas kapcsolatainkban, munkánkban, az utóbbit illetően pedig legalább tudjuk, mi az a terület, amit fejlesztenünk kellene.

Kommunikáció
Egy másik módja annak, hogy bátran tudjunk nemet mondani, az az hogy megtanuljunk kommunikálni. Asszertívan, pozitívan kommunikálni. FIgyeljünk az érzéseinkre, vágyainkra és kevesebb megítélést, elvárást támasszunk a másik felé, mert míg az érzéseink és a vágyaink segítik, addig az ítélkezés és az elvárás gátolja a változást, a kommunikációt. Ahol megjelenik az elvárás, ott azonnal megjelenik az ellenállás is.

Tapasztalat
Ha egyszer megtapasztaljuk, hogy nem dől össze a világ, mikor nemet mondunk és képviseljük az érdekeinket, akkor legközelebb már sokkal könnyebb lesz. A siker nagy önbizalmat ad.

Felelősségvállalás
A felnőtté válás egyik ismérve, hogy felvállaljuk a tetteinkkel járó felelősséget. Ebben benne van az is, hogy elfogadjuk a tényt, hogy nem felelhetünk meg mindenkinek. Nem tudunk mindig olyat tenni, ami mindenkinek tetszik és nem attól vagyunk szerethetőek, ha mindig azt tesszük, amit mások elvárnak tőlünk. Nagyfokú önismeretre van szükség ahhoz, hogy felvállaljuk magunkat, érzéseinket és szükségleteinket. Nagy bátorságra, hogy ezt ki is nyilatkoztassuk, még akkor is, ha esetleg ez másoknak nem tetszik.

Az élet ott kezdődik, ahol a félelem véget ér. 

Osho

Félelmeink felismerése
Amikor meg akarunk felelni, akkor általában a félelmeink motiválnak minket. A szégyen, amit akkor érzünk, ha szembesítenek azzal, hogy nem vagyunk megfelelőek. A bűntudattól való félelem. Az ismeretlentől való félelem.

A félelmeink jó része azonban nem valós. Ennek felismerése egy újabb lépés lehet. Nézzük meg, hogy mennyi a valószínűsége annak, hogy bekövetkezik az, amitől félünk és lehet, hogy máris megnyugodhatunk.

Igenis ér félni. Engedjük meg magunknak. Menjünk bele. Könnyebb elengedni valamit úgy, ha előtte végigvisszük fejben a legrosszabbnak tűnő megoldást is és tudjuk, hogy mindig van választásunk. Kiderülhet, hogy nem is olyan félelmetes, talán van bennünk elegendő bátorság és mégis szembe merünk nézni a félelmünkkkel.

nem az en hibamÁldozatszerep levedlése
Áldozat szerepben tetszelegni nem felnőtt emberhez méltó viselkedésforma. Kibújni a felelősség alól: – „nem én tehetek róla, velem mindig ugyanaz történik, mindig bántanak, kihasználnak, nem én akartam, nekem ehhez semmi közöm…” – sokkal egyszerűbb. Elbújhatunk egy gyermek álarca, más szoknyája mögé, hihetjük azt is, hogy igazunk van, vagy választhatunk másik nézőpotot is, és dönthetünk másképp, felnőtt módra, úgy ahogyan akkor nekünk éppen a legjobb.

Vagy, vagy.

Én nem állítom, hogy sose féltem és sose haboztam, de azt állítom, hogy megéri kiállni magunkért, megéri változni, változtatni. A változás döntés kérdése. A változáshoz nem kell, hogy fájdalom és izzadtság társuljon. Változni, fejlődni csak felnőtt ember módjára lehet, ha vállaljuk önmagunkat, meghúzzuk a határainkat. És még akár boldogok is lehetünk.

Te melyiket választod?

Ha szeretnéd jobban megismerni magadat, hogy könnyebben tudd tartani az énhatáraidat, hívj és segítek.