Karácsonyi receptek az egészség jegyében 1. rész

Karácsonyi receptek az egészség jegyében 1. rész

A húsvéti recept ajánlóm sikerén felbuzdulva gondoltam, hogy megleplek titeket egy hasonló, de nyilván más receptekből álló karácsonyi verzióval. A karácsony evés szempontjából talán még rosszabb, mint a húsvét, hiszen napokig csak szó szerint “zabálunk” össze-vissza. Szegény gyomrunk, májunk, azt sem tudja, hogyan emésszen meg mindent, hogyan méregtelenítsen. Ilyenkor persze még a sport is elmarad, már ha egyáltalán. Én is szeretek karácsonykor finomakat enni, nálunk is összejön az egész család az ünnepekre, aminek fontos része az ünnepi asztal. DE, lehet ezt egy kicsit egészségtudatosabban is csinálni még akár úgy is, hogy a kedves vendégek észre se vegyék. Csak azt érzik, hogy ugyan sokat ettek, minden isteni volt, de estére még se lettek rosszul. Nem kell, hogy végleg lemondjunk kedvenc ételeinkről. Mindössze a menüt állítsuk úgy össze, hogy egy testesebb étel után, következzen valami kímélőbb, vagy a köret legyen könnyebb. Elég, ha tudatosan a megfelelő egészséges hozzávalókat, fűszereket becsempésszük az ételeinkbe, így nem csak finomak, de emésztés kímélők is lesznek. Helyettesíthetjük a cukrot, lisztet, margarint és minden mást egészségesebb társaival. Így jut is, marad is. 🙂

Még mindig nem tudok fotózni, de megpróbáltam, ennyi tellett. Koncentráljatok inkább a receptekre és a hozzávalók jótékony hatásaira! Jó hosszú lett a cikk, ezért két részben publikálom. Ahogy elnézem a felsorolást, elég nemzetközire sikeredett, de én már csak ilyen vagyok. Szeretek utazgatni, mindenféle ízt kipróbálni és ami jó, azt beépítjük a családi menübe. Próbálgassátok ti is őket! Hogy miért pont ezek a receptek? Fogalmam nincs, ahogy elkezdtem írni a cikket, ezek jutottak eszembe. 🙂

Ajánlott receptek 1. rész

  1. Gyümölcs karácsonyfa
  2. Aszalt gyümölcsös szaloncukor
  3. Alkoholmentes forralt “bor”
  4. Bazsalikomos-narancsos eper koktél
  5. Lazacrózsa rukkola ágyon
  6. Török vörös lencseleves
  7. Mexikói sajtleves

Ajánlott receptek 2. rész

  1. Gambas pil-pil, tejszínes spenót, spanyol sült paprika saláta
  2. Jambalaya
  3. Szalonnával spékelt vörösboros pulyka krumplipürével és párolt lila káposztával
  4. Tejfölös kapros édeskáposzta
  5. Cukkini fasírt piros krumplival
  6. Tiramisu, ahogy én készítem
  7. Kókuszos, almás szelet
  8. Újragondolt beigli
  9. Gyümölcsös joghurt torta

1. Gyümölcs karácsonyfa

gyumolcs-karacsonyfaEzt a gyümölcs karácsonyfát már évek óta szerettem volna elkészíteni, de valahogy mindig elmaradt. Most eljött az ideje. Szerintem csodaszép és milyen finom előétel lehet belőle! Amúgy is jól tesszük, ha fél órával a főétkezés előtt eszünk egy kis gyümölcsöt.

Hozzávalók: Bármilyen gyümölcsből lehet készíteni, csak egy kis kreativitást igényel. Piros és fehér szőlő, kiwi, narancs, citrom, eper, sárgadinnye, körte…

Elkészítése: Ez már egy kicsit bonyolultabb, de nem vészes. Egy nagyobb alma lesz a talpa, meghámozott nagy répa a törzse, és fogpiszkálók az ágai. Megmossuk az almát és a tetejét levágjuk egyenesre, hogy ne billegjen. A megpucolt répát belevájjuk és fogpiszkálókat szúrunk körbe a répába, ahogy nekünk tetszik. Ezekre aggatjuk majd óvatosan a gyümölcsöket. Faragjunk egy szép csillagot körtéből, vagy amit éppen kapunk és tűzzük fel a fa tetejére, ez lesz a csúcsdíszünk. A tányér aljára tehetünk egy pár petrezselyemzöldet. Tipp: Ha ilyen szép szőlőfüzért szeretnénk mint a képen, akkor a szőlőszemeket fűzzük fel egy cérnára és mint a karácsonyi égőket, óvatosan tekerjük körbe a fánkon.

Nem mondom, türelemjáték, de megéri! 🙂 Az ünnepi asztal verhetetlen királynője lesz ez a gyönyörű, ehető gyümölcs karácsonyfa.

Az alma hatásáról pár szót: “Naponta egy alma az orvost távol tartja.” – szól a népi mondás és sok igazság van benne. Nyers alma megelőzésként az egészséges embereknek, főtt alma minden betegségre első kezelésként. Tele van pektinnel, rosttal, ami gyógyír az emésztésünknek. A nyers, apróra reszelt alma a hasmenésnek, a vérhasnak és a paratifusznak az ellenszere. Nyersen egészben fogyasztva segíti az emésztést, vitamin-, foszfor- és almasav-tartalmánál fogva az agyra jótékonyan hat, a vese és a máj működését is szabályozza. Azt szoktuk mondani, hogy reszelve fog, egészben kis mértékben hajt. Aki sok almát eszik, biztosan nem lesz köszvényes. Egy alma főétkezés vagy tejtermék elfogyasztása után egyfajta védettséget nyújt a koleszterin ellen. A piktin megköti a vastagbélben a rákkeltő anyagokat, ezért gátolhatja a bélrák kialakulását. Vértisztító, vérképzést serkentő, nyiroktisztító, gyulladás- és lázcsillapító. Az almát (mint általában a gyümölcsöket, de ezt különösen) nagyon rövid idő alatt megemészti a gyomrunk, és azonnal energiát nyerhetünk belőle. Magas foszfor tartalma miatt melegen ajánlott szellemi munkát végzőknek, vagy gyenge idegzetűeknek. Ha hiszed, ha nem, kizárólag almán is meg tudnánk élni, szinte korlátlan ideig. Ha még sem érzed, hogy jó a gyomrodnak, akkor valami baj van vele és fokozatosan kell az almát hozzászoktatni a bélrendszeredhez. Az almát mindig együk meg teljes egészében héjával, magházával, magjával együtt, így teljes értékű táplálék. Nem cserélhetjük ugyan a fogkefénket almára, de fogyasztása serkenti a nyáltermelést a szájban, távol tartja a baktériumokat, csökkenti a fogszuvasodás kialakulásának esélyét. Nálunk őshonos, van bőven, fogyasszuk egészséggel!

Sárgarépa: ki ne hallott volna arról, hogy jobban tudunk tőle fütyülni? Na, ennek nincs sok alapja, de jól hangzik. Viszont a répa is tele van rostanyagokkal, így jól hat az emésztésünkre. Rengeteg béta-karotin van benne, az A-vitamin provitaminja, így a szemünk őre is. Nyersen azonban mindössze a negyede hasznosul, így érdemes néha főve is fogyasztani. Bőrvédő mindenes, segíti az immunrendszerünket. Azt szoktam mondani, hogy napi 2 szál sárgarépa már pár hét alatt csökkenti a koleszterinszintet. Vízhajtó és a diéták alapja. A püréje kisbabák étrendjének fontos részét képezi, mert megakadályozza a puffadást és a székrekedést. Síelőknek ajánlott a fogyasztása, mert karotinoid tartalma miatt meggátolja a bőr nap okozta leégését, még akkor is, ha nem kentük be az arcunkat naptejjel.

Szőlő: ősi kultúrnövényünk, életfának is szokták nevezni. Már nem is írom, hogy magas a rosttartalma, és rengeteg vitamint, ásványi anyagot tartalmaz, amelyek a rák és a szívbetegségek ellen nagyon hatékonyak. Az immunrendszert rendkívüli módon erősíti, érdemes ennünk, hiszen ráadásul ősszel terem, pont a kritikus időszakban. Külön kiemelném a piros szőlő magját, amely tele van erős antioxidáns hatású vegyületekkel. Ez csökkenti az ízületi fájdalmakat, oldja a stresszt, mérsékli az allergiát. A biológiailag fontos hatóanyagok főleg a szőlőhéjban és a magokban találhatóak, ne köpjük ki! A szőlőmagolaj a kozmetikaipar egyik alapanyaga, gyönyörűvé varázsolja bőrünket, fiatalít, haj problémákra is remek megoldás. Ellenjavallat: A viszonylag magas cukortartalma az egyetlen, amit megemlítenék, hogy fogyni vágyók nagy mennyiségben óvatosan egyék.

Kiwi: sokan nem tudják, de nálunk is remekül megterem, gyönyörű virágai vannak és beterít egy egész részt a kertünkben, ha jó a támrendszere, valamint porzós és termős kiwit is ültettünk. 2 tő rengeteg gyümölcsöt terem és utóérő. C-vitamin tartalma kiemelkedően magas, kiváló antioxidáns és immunerősítő. Csökkenti a vérnyomást, a szívbetegség és az agyérgörcs megelőzésére is jó hatással van. A kiwi szépíti a bőrünket, enyhe hashajtó, alvászavar esetén fogyasztása segíti az elalvást, növeli az alvás időtartamát. A szív- és vesebetegeknek azonban csak mértékkel szabad magas káliumtartalmú élelmiszereket, például banánt vagy kiwit fogyasztani.

Narancs: alig van benne kalória, leve és rostjai jól telítenek, a szomjat is oltják. Vízhajtó, a benne lévő fitoösztrogének nőgyógyászati panaszok enyhítésére szolgálnak, görcsoldó, valamint a narancs vírus- és baktériumellenes és jó immunerősítő. Szív- és érrendszeri betegségekre jó hatással van, akár csak a magas vérnyomásra. Ha a kinyomott levét egy teáskanál olajjal, két marék durva sóval elkeverjük, akkor jó kis házi bőrradírt alkottunk, ami majd eltávolítja az elpusztult felső hámréteget. Illóolaja vidámságot, élénkséget hoz az életünkbe, remek stresszoldó, enyhíti a légúti megbetegedések, a pollenallergia, és az emésztési zavarok tüneteit. Bőrproblémákra: akné, ekcéma, pikkelysömör is jó megoldás lehet felületi kezelésként. A fogmosással érdemes egy fél órát várni narancs fogyasztás után, mert a gyümölcssavak tönkreteszik a fogzománcot. Egyébként ez a többi savas gyümölcsre is érvényes. Ne feledkezzünk meg a karácsonyról sem, amihez elmaradhatatlanul hozzátartozik a narancs mámorító illata.

Citrom: a köztudattal ellentétben a citrom lúgos. A reggel éhgyomorra elfogyasztott meleg citromos víz serkenti az anyagcserét, csökkenti a puffadást, és visszaállítja a gyomor normális savasságát, valamint tisztítja a húgyutakat és a veséinket, megelőzi a vesekő kialakulását, erősíti a májat, méregtelenít. Fogyaszt, ha főétkezés előtt iszunk egy pohár citomos vizet. Csökkenti a só okozta vízvisszatartást is, mivel kordában tartja a szervezet nátriumszintjét. Alacsony a kalóriatartalma, magas a rost, C-vitamin, glikozid és illóolaj tartalma. A benne található C-vitamin immunerősítő, a glikozid antibakteriális hatású, míg az illóolaja az emésztést serkenti, vértisztító és vérzéscsillapító, meszesedést és lerakódást szüntető. Frissíti a leheletet. Influenza, megfázás esetén gyulladáscsökkentő, antibakteriális és nyákoldó hatása segíthet rajtunk. A cukor és a forró víz rontja a hatását. Tipp: Külsőleg remek fertőtlenítőszer, a lakás levegőjét felfrissíthetjük vele, vagy akár a hűtő büdös szagát is megszünteti egy csepp citrom illóolaj.  Kitűnő gyógyír a zsíros hajra és bőrre, valamint a töredezett körmeinkre.

Eper: kalóriaszegény, fogyókúrázók ideális választása, nagy mennyiségben tartalmaz antioxidánsokat és gyulladáscsökkentőket, rostokat, így hatással van a szív- és érrendszeri, a daganatos megbetegedések megelőzésére, a vércukorszintre, koleszterinszintre, emésztőrendszerünkre. Ellenjavallat: Nagy mennyiségű oxálsavat tartalmaz, ezért ha vese- vagy epehólyag problémáid vannak, inkább kerüld az eper fogyasztását.

Körte: rendszeres fogyasztása csökkenti az elhízás, a cukorbetegség és a szívroham esélyét. A rostban gazdag diéták csökkentik a vastagbél-divertikulum kialakulásának esélyét azzal, hogy a vastagbélben elnyelik a vizet és könnyebb bélmozgást tesznek lehetővé. A rostgazdag diéta csökkenti a gyomorterhelést, a vérnyomást és a koleszterinszintet is. Az oldható és oldhatatlan rostok hiányában emésztőrendszerünkben nem tudnak kellő gyorsasággal haladni a táplálkozás során bevitt élelmiszerek. A gyors anyagcsere és a rostban gazdag táplálkozás a fogyás záloga, mert így a salakanyagok nem ragadnak le hosszú időre az emésztőrendszerben, nem nehezítik a tápanyagok felszívódását. Szédülésre jó nyersen vagy aszalva.

Petrezselyem: legismertebb hatása a vízhajtás és vérnyomás csökkentés. Vértisztító, antihisztamin hatású, így nagyon jó az allergiára, a hörgők tisztításával segíthet az allergiás tüsszögések csillapításában. Hat az emésztésünkre és a puffadást is csökkenti, illetve megelőzheti, segíti a máj méregtelenítését is, görcsoldó, reumaellenes. Szájszagra a legjobb csodaszer. A természetgyógyászatban a petrezselyemgyökeret méhösszehúzó hatása miatt menstruációs fájdalmak enyhítésére is alkalmazzuk. Magas a vas tartalma, lúgosít.

2. Aszalt gyümölcsös szaloncukor

Mindig is imádtam a szaloncukrot, de csak a zseléset. Viszont mióta behatóbban foglalkozom a mit eszem és mi van benne, illetve mit okoz az nekem című történettel, nem nagyon visz rá a lelkem, hogy vegyek és meg is egyem. De hogy néz ki a karácsonyfa szaloncukor nélkül??? Egyre kevesebbet vettem az évek során és karácsony végén elosztogattam őket, míg nem megszületett a tökéletes megoldás. Megmarad a kecske is és a káposzta is. 🙂

Ebből az adagból kb. 35 db nagyobb szaloncukrunk lesz. Érdemes duplázni a lenti adagot, én is úgy csináltam. Puha gyümölcsöt válasszunk, mert a szárazból nem olyan jó készíteni és nem is olyan finom. Egy kis alkoholos áztatással segíthetünk rajta. Tehetünk bele mazsolát is. Általában az arány az, hogy a felhasznált gyümölcs harmada fele mazsola. Mehet bele még kandírozott narancs vagy citromhéj is, gyömbérkocka, olajos magvakkal is dúsíthatjuk. Valódi önmegtartóztatást kiván az alkotótól, hogy készítés közben maradjon is némi mennyiség. Nagyon finom és végre lelkiismeretfurdalás nélkül lehet rájárni karácsonykor. Végül is csak gyümölcsöt és zöldséget eszünk. Már csak ki kell bírni karácsonyig anékül, hogy meg ne együk az összes szaloncukrot. Én még ilyen ronda és ilyen finom szaloncukrot nem láttam és nem ettem! Lehet kreatívkodni. Igazán türelmet igénylő művelet. 🙂 Biztosan bele lehet jönni a készítésbe, de a lényeg az íze és az tökéletes.

Hozzávalók:

  • 20 dkg cukrozatlan aszalt vörös áfonya
  • 10 dkg cukrozatlan aszalt vörös szilva
  • 1-2 ek házi áfonyalekvár/meggylekvár/kökénylekvár
  • 15 dkg száraz serpenyőben megpirított, majd ledarált dió
  • 1 kupak amaretto
  • 1 citrom reszelt héja
  • 2-3 ek rózsavíz (gyógyszertárban kapható) – vagy 1 mandarin kicsavart leve
  • 15 dkg jó minőségű, magas kakaótartalmú csokoládé (minimum 70%)

aszalt-gyumolcsos-szaloncukorElkészítése: Tegyük egy tálba az áfonyát, a szilvát és a lekvárt, majd késes aprítóval aprítsuk össze. Adjuk hozzá az előzetesen száraz serpenyőben megpirított (ettől lesz különleges az íze), majd ledarált diót, az amarettót, rózsavizet (lehet narancslé vagy mandarinlé is helyette), citomhéjat és gyúrjuk össze. Formázzuk meg a szaloncukrokat, majd a vízfürdő felett megolvasztott csokiban mártsuk meg őket. Ez igazi kihívás! Sütőpapírral bélelt tepsiben hagyjuk őket kihűlni (hűtőbe is betehetjük), majd egyenként csomagoljuk be őket valami nekünk tetsző szép papírba. Csodásan rondák és finomak! Nem tudom ti hogy vagytok vele, de nekem csupán az, hogy valamit én készítek saját két kezemmel a szeretteimnek, már hatalmas öröm. Szóval hajrá! A dicséret sem marad el, garantálom.

Áfonya: a legújabb szuperételként tartják nyilván. Vércukorszabályozó. Tele van antioxidánsokkal, vitaminokkal és ásványi anyagokkal. Erősíti az immunrendszerünket. Hatásos fegyver a daganatos megbetegedések során, lassítja az öregedést, védi az érfalat, csökkenti a hajszálerek kóros törékenységét, véd a szív- és érrendszeri betegségek, valamint az Alzheimer-kór ellen, hasmenés ellen is nagyon jó ellenszer beáztatva, sőt még a húgyúti fertőzések is jó eséllyel elkerülhetők a segítségével. Látásunkat is javítja magas A-vitamin tartalma révén. Fokozza a koncentrációs képességet, javítja a memóriát. Nem utolsósorban pedig jót tesz az emésztésünknek, hiszen a magas rosttartalom székrekedés esetén is segít. Az aszalt vörös áfonya magában is csodás, akár nassolnivalóként, de belekeverhetjük a müzlinkbe vagy a joghurtba is. Használhatjuk süteményekhez, édesítés helyett, mártások készítéséhez, húsételek mellé, salátákba keverve. Nem mellesleg pedig finom! Nyersen és aszalva is. Kevesen tudják, de itthon simán megterem. Én már ültettem egy bokrot a kertbe. Rengeteget legeltem nyáron belőle. Igazi élvezet! Az aszalt gyümölcsök koncentráltan tartalmazzák az összetevőket, energiatartalmuk magasabb, mint a friss gyümölcsöknek, így fogyni vágyók óvatosan fogyasszák! 

Szilva: kalóriatartalma nagyon alacsony, csökkenti a koleszterinszintünket, csontritkulásra is alkalmazható. Szintén rákellenes hatású. Lazítja a székletet, sőt hashajtásra is használhatjuk. A szilva és az aszalt szilva magas oldható rost tartalma segít stabilizálni a vércukorszintet, késlelteti a cukor felszívódását. Az oldható rost segíti az étkezés során az eltelítődést, ezzel akadályozza a túlevést és hízást is. Nálunk őshonos, a japánok nemzeti kincsüknek tartják. Mint minden “lila” növényünk, ez is antociánt tartalmaz és remek vértisztító az áfonyához, szederhez, ribizlihez hasonlóan. Kiemelkedően magas az öregedés elleni un. ORAC mutatója. Közvetetten segíti a fogyókúrát hashajtó és vízhajtó hatása miatt, valamint megköti a fölös zsírt is. Napi 20 dkg szilva elfogyasztása jó kiegészítője lehet egy fogyókúrás menünek.

Dió: nyugtató, tápláló, melegítő hatású, gyulladáscsökkentő, fertőtlenítő és összehúzó, vértisztító, gyomor- és bélbántalmakra kiváló, gyógyítja a tályogokat. Húsz gerezd dió kb. 2 gramm omega-3-zsírsavat tartalmaz, amiről tudjuk, hogy a szívre gyakorolt jótékony hatása felbecsülhetetlen, de ízületi bántalmaknál sem elhanyagolható. A dió magas omega-3 tartalma javítja továbbá a szervezet inzulintermelését is, ezért a cukorbetegségre hajlamosaknak ajánlott a fogyasztása. A dióbél-fogyasztás igen ajánlott hízásra való törekvés esetén. Fehérjetartalma magasabb, mint a húsé, tojásé. Dióval és almával el tudnánk élni, akár hónapokig is. Csökkenti a vérnyomást és a koleszterint is. Mézzel, sóval, hagymával keverve pedig még a kutyaharapásra is jó. 🙂 A levele giliszta- és féregűző, külsőleg sebkezelésre, ekcémára, pikkelysömörre, aranyérre és hajfestésre használható, megszünteti a véraláfutásokat. A dió mézzel afrodiziákum. Tipp: Ha leveléből teát készítünk, akkor az elkészítésénél fontos, hogy legalább 5 percig forraljuk a diólevelet, mert tujon van benne, ami idegméreg. Főzésnél azonban nagy része elpárolog.

Kakaó: afrodiziákum, élénkítő hatású és bár kevesen tudják, de a kakaónak kb. 20 százaléka élelmi rost, ami segítheti az emésztésünket. Az ásványi anyagok és vitaminok bőséges tárháza, gazdagon megtalálható benne a foszfor, a magnézium, a réz és a kálium, valamint az A, B1, B2, B6, B12, D- és E-vitamin. Erős antioxidáns, ezért hatásos alapanyag a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek megelőzésében.  Immunerősítő és összehúzó hatású, tehát ha sokat eszünk belőle szorulásunk lehet. Remek zöldség édesség helyett. 🙂

3. Alkoholmentes forralt “bor”

Ki ne szeretné ilyenkor a karácsonyi vásárokat, amiknek elmaradhatatlan kelléke a forralt bor minden mennyiségben és fajtában? Némelyik tényleg rendkívül finom. Az, hogy miből van és mennyi cukrot tartalmaz, az már más kérdés. Én most hoztam nektek egy alkoholmentes, hasonló ízhatású, bio verziót.

Hozzávalók:

  • 1 l bio almalé – akár facsarva is
  • 1 l bio vörös áfonyalé
  • 2 kisebb rúd fahéj
  • 1 citrom
  • 1 narancs
  • 10 db szegfűszeg
  • 3 szem csillagánizs
  • pici őrölt szerecsendió
  • opcionális: pár szem borókabogyó

alkoholmentes-forralt-borElkészítése: A citromot és a narancsot megpucoljuk, gerezdekre szedjük és beletesszük egy lábosba a levekkel és a fűszerekkel együtt. Felmelegítjük és kb 15 percig hagyjuk lassan főni, ne hagyjuk forrni. Aki még szeretne egy kicsit bolondítani rajta, az tehet bele pár szem borókabogyót, így jellegzetes gines aromája lesz. Az illúzió és az illat tökéletes, karácsonyi alkoholmentes és egészséges forralt “bort” iszunk.

Fahéj: elsősorban vércukorszint szabályozó, baktérium- és gombaölő,fertőtlenítő, a középkorban például a krónikus köhögés és az ízületi gyulladás ellenszerének tartották ezt a drága fűszert. Erős emésztésserkentő, szélhajtó, vízhatjtó. Pl görögdinnyére szórva nem okoz puffadást, bármennyit is eszünk belőle. Erős antioxidáns. Fokozza a vérkeringést, ezáltal az anyagcserét is, amiért enyhe zsírégető hatással bír, így fogyaszt. Ráadásul csípős-édeskés íze elnyomja a cukor utáni sóvárgást. Csökkenti a koleszterinszintet is. Afrodiziákum.

Szegfűszeg: erős gyulladás- és fájdalomcsökkentő. Fogfájásra remek megoldás. Enyhíti a hányingert, javítja az emésztést, afrodiziákum, csökkenti a vércukorszintet, immunerősítő és rákmegelőző. Vértisztító, fertőtlenítő, gombákat és a baktériumokat elpusztítja. Energizál. afrodiziákum.

Csillagánizs: reumatikus fájdalmak enyhítésére, görcsoldó hatása miatt alkalmas. Szélhajtó, ízjavító hatása miatt gyomorerősítő, étvágyjavító teakeverékek, fogkrémek és szájvizek alkotórésze. Erős vírusölő hatása miatt influenzajárvány ellenszereként még gyógyszert is készítenek belőle. Illata ellazít, feszültségcsökkentő. Ellenjavallat: vastagbélgyulladás esetén kerülendő.

Szerecsendió: antioxidáns, antidepresszáns, gombaölő, vágyfokozó, jó hatással bír a hajunk és bőrünk tekintetében. Összehúzó, fertőtlenítő szer. Ellenjavallat: hallucinogén, de kellemetlen mellékhatásai miatt ilyen módon nem használatos, ugyanis kiszárít, súlyos bélrendszeri panaszokat, hányingert, hányást, hasmenést, fulladást, valamint szív- és érrendszeri, illetve idegi problémákat is okozhat.

Borókabogyó: legerősebb vízhajtó (húgysavat is kihajtja), vese- és epekő oldó, abortív, emésztésserkentő, gyomorerősítő, étvágyjavító, fogyaszt ugyanis bontja a zsírszövetet, fertőtlenítő, meghozza a menstruációt, valamint ebből készül a gin. Légzéskönnyítő és hurutcsökkentő. Ellenjavallat: kismamák ne, vesegyulladásnál, májelégtelenségnél, vesekőnél, gyomor- és nyombélfekély esetén ne használjuk!

4. Bazsalikomos-narancsos eper koktél

bazsalikomos-narancsos-eper-koktelIdénytől függően készíthetjük szinte bármiből, télen még a fagyasztott gyümölcs is megteszi. Leturmixoljuk a gyümölcsöt és gyümölcstől függően ízesíthetjük mézzel, friss mentával, bazsalikommal, gyömbérrel, citromfűvel. A citrom alap kellék levével és reszelt héjával együtt. Most frissen csavart narancslével készítettem és fagyasztott eperből. Reggelire is kitűnő. Bevallom, téli napokon sokszor ez a reggelim szederből, eperből, málnából, ananászból, körtéből, bármiből, amihez csak hozzájutok.

Bazsalikom: afrodiziákum, élénkít, boldogságot okoz nekünk, gyulladásgátló, antibakteriális, hegmentesen gyógyítja a sebeket. Tüdőrák ellen használják, magas a vas tartalma. Szél- és vizelethajtó, javítja az emésztésünket, étvágygerjesztő, nyugtat és csillapítja a köhögést, vértisztító, fertőtlenítő, féregűző, méregtelenítő.

Gyömbér: rendkívül jó immunerősítő, a hányinger ellenszere, görcsoldó, gyulladáscsökkentő, köhögéscsillapító, csökkenti a lázat, izzasztó, valamint mikrobaellenes hatásokkal is bír. jótékony hatását bármilyen formában kifejti, frissen, egészben, reszelve, apróra vágva, teaként, ételben, vagy akár por alakban is. Gyomornyugtató, emésztés javító. Ízületi fájdalmaink esetén se feledkezzünk meg róla, ugyanis a gyulladásokat és a fájdalmat is csökkenti. Ha gyömbérolajjal megmasszírozzuk az érintett területet, máris sokat tettünk magunkért – melegítő hatású, mint csípős anyagot tartalamzó növény. Szexuális problémáknál is segítség: ha erekciós problémád van és az oka akár lelki, akár fizikai, mindkét esetben segíthet a gyömbér. Növeli a szexuális vágyat is. A rák megelőzésében is segít, valamint javítja az agy működését. Ellenjavallat: 2 éves kor alatt még tea formában sem ajánlatos gyömbért adni a gyerekeknek. Továbbá vérhigító szedése, epekő és cukorbetegség, magas vérnyomás, gyulladás, fekélyek, vérzések esetén se fogyasszuk!

Citromfű: leginkább idegerősítő és nyugtató hatásáról ismerjük, simaizomlazító, hörgőtágító. Vigyázat élénkítve nyugtat, este már ne együk, igyuk! Vírusellenes, herpeszre, övsömörre is jó, likőr ipari alapanyag, szélhajtó, bélgörcsoldó, epe-, máj serkentő, emésztés serkentő, izzasztó hatású. Szabályozza a pajzsmirigy működését és csökkenti a túlműködésből adódó idegességet. Külsőleg jó sebek borogatására, a bőrhibákat szépen eltüntetni. Illóolaja nagyon hasznos, egyedülálló aromája mellett az egészséges emésztést is elősegít, támogatja az összes szervünket. Tisztítja és tonizálja a bőrt, ezért gyakran használják a bőrápolási termékekben is. Fertőtlenítő hatása is ismert. A citromfű ideális olaj a masszázsterápiában. Csípős, fűszeres aromája van, amely fokozhatja a tudatosságot és elősegítheti a pozitív hozzáállást. Szerintem citromfűből lehet készíteni az egyik legfinomabb teát. Ellenjavallat: nagyobb mennyiségben árt a szívnek.

5. Lazacrózsa rukkola ágyon

Pár évvel ezelőtt készítettem egy bulira, most pedig eszembe jutott, hogy ez igazán mutatós és egészséges fogás lehet a karácsonyi menü részeként.

Hozzávalók:

  • 20 dkg füstölt lazac
  • 1 csomag kapor
  • 1 doboz rukkola
  • citrom
  • olívaolaj
  • opcionális: pörkölt dió

lazacrozsa-rukkola-agyonElkészítése: A lazacszeleteket a keskenyebb végüknél megfogjuk és óvatosan föltekerjük úgy, hogy szép rózsa formája legyen. A legjobb, ha 1-1 kistányérra külön-külön elkészítjük a költeményünket. A megmosott rukkolát a tányérokra helyezzük kissé szétszórva. Ráteszünk mindegyik tányérra 1-1 lazacrózsát és megszórjuk apróra vágott kaporral. Pár csepp citrommal és olívaolajjal megöntözzük. Friss pirítóst tálalhatunk hozzá. Ha szeretnénk még pikánsabbá tenni, akkor apróra vágott pörkölt diót is szórhatunk a tetejére.

Lazac: finom és egészséges, a fogyókúrázók egyik kedvenc étele, mivel ha sokat eszünk belőle, akkor sem fog meglátszani a vonalainkon. Ellenben magas fehérjetartalma miatt rengeteg energiával lát el, így nem fogjuk magunkat fáradtnak és álmosnak érezni a diéta alatt. DNS és szívvédő hatása van. A halak, főleg a lazac a legfontosabb omega-3 zsírsav forrásunk, sokat kellene fogyasztanunk belőle, ami azért is fontos, mert a szervezetünk önmagától nem képes előállítani, csakúgy, mint a vitaminokat. Amennyiben hosszabb ideig nem jutunk hozzá ehhez az anyaghoz, hiánytünetek léphetnek fel, például ekcéma, depresszió, látási zavarok, szívpanaszok, valamint reumás fájdalmak. Nem véletlenül ajánlják sportolóknak és idősebbeknek az omega-3 kapszulák kúraszerű szedését, mert lényegesen csillapítja az ízületi bántalmakat, valamint a gyulladást is visszaszorítja.

Kapor: gyomorerősítő hatású, vizelethajtó, valamint nyugtató és antibakteriális hatású. Baktériumellenes hatása vetekszik a fokhagymáéval. Vércukorszint csökkentő, száj- és lehelet frissítő, húgyúti és nőgyógyászati problémákra is használhatjuk, nyálkaoldó, köhögés csillapító. Illóolaja képes megszüntetni a csecsemőkori bélgörcsöket mellékhatások nélkül. A kapor fogyaszt is, a kalóriaszegény ételektől hamarabb beindul a fogyás, ha kicsit bátrabban fűszerezzük őket, például a kaporral. Ízesítsük vele a salátákat, mártásokat, leveseket, a halat, a csirkét is. Ha az uborkára rászórjuk, akkor a kaporral együtt olyan hatást tud kifejteni, ami az alakunkon már néhány hét múlva megmutatkozik. 🙂

Rukkola: röviden fogyaszt, méregtelenít és rákellenes. Akárcsak a dinnyében, a rukkolában is nagyon sok víz van, 90 %-ban tartalmaz vizet, így nyáron nagyon egészséges a fogyasztása. Csonterősítő, gyulladáscsökkentő, segít a szellemi frissesség megőrzésében és afrodiziákum. Még finom is.

6. Török vörös lencseleves

Egyszerű és nagyszerű. Olyan, mint az eredeti.

Hozzávalók:

  • 20 dkg vörös lencse
  • 1 kisebb vöröshagyma
  • 1 sárgarépa
  • 2 evőkanál paradicsompüré
  • 1 teáskanál pirospaprika
  • 1 teáskanál apróra vágott mentalevél
  • őrölt bors
  • 1 citrom
  • 2 dkg vaj
  • opcionális: kockára vágott burgonya

torok-voros-lencse-levesElkészítése: A lencsét váltott hideg vízben többször átmossuk, lecsöpögtetjük, és kb. 6-8 dl vízben feltesszük főzni. A megpucolt, felaprított hagymát hozzáadjuk a feldarabolt sárgarépával együtt, felforraljuk, majd lefedve kis lángon, kb. 15 perc alatt puhára főzzük. Hozzáadjuk a paradicsom pürét, majd kicsit még főzünk rajta. Turmixoljuk és ha túl sűrűnek találjuk, akkor higíthatjuk egy kis vízzel. Sózzuk, borsozzuk, beleszórjuk a fölaprított mentalevelet (szárított is jó) és 3-4 percig még forraljuk. Van, aki berántja, én nem szeretem. Inkább teszek bele 1 kisebb burgonyát kockára vágva még a lencsével egy időben. Igazából el is hagyható. Az öntethez egy kis lábasban alacsony hőfokon a vajat megolvasztjuk, belekeverjük a pirospaprikát. Melegen tálaljuk a levest, csurgatunk a tetejére a vajas-paprikás öntetből, megszórjuk egy kis szárított, de még jobb, ha friss mentával, és a tányér mellé néhány szelet citromot is teszünk, amelyből a törökökhöz hasonlóan mi is csepegtetünk a levesbe. Pitával vagy török kenyérrel fogyasztjuk.

Vörös lencse: kiváló növényi fehérjeforrás, így a vegetáriánusok is gyakran fogyasztják. Könnyen emészthető, tele van aminosavakkal, valamint A-és B1-vitaminnal. Rostban gazdag, sok folsavat, omega-3 és omega-6 zsírsavakat, magnéziumot tartalmaz. Isoflavonoid tartalma a mellrák megelőzésében segít. Tekintve, hogy nagyon jó szerotonin-forrás, hozzájárul a levertség és depresszió megelőzéséhez. Javítja a májfunkciót, hat az anyagcserére, székrekedésre, csökkenti a változókor tüneteit, fokozza a férfiak termékenységét.

Paradicsom: rengeteg antioxidánst tartalmaz, gátolja az öregedést, vértisztító, csökkenti a koleszterinszintet, véd a rák és a cukorbetegség ellen. Sok C-vitaminjával erősíti az immunrendszert, sok kalciumot és káliumot tartalmaz, így erősítve a csontrendszerünket és szöveteinket. A paradicsom legfőbb értéke talán magas likopintartalma – semmilyen más zöldség vagy gyümölcs nem tartalmazza ekkora mennyiségben az antioxidáns hatású vegyületet. A karotinoidok közé tartozó likopin adja a paradicsom, a görögdinnye és a piros grépfrút élénk színét. Mivel a molekula nem tartalmaz oxigént, így kémiai szempontból igen stabil vegyület – nem bomlik el főzés hatására sem. Antioxidáns hatásának köszönhetően a likopinban gazdag paradicsom fogyasztása óvja a szervezetet az oxidatív stressztől, így segít megelőzni a daganatos, illetve szívbetegségek kialakulását. Mivel a likopin zsírban oldódik, érdemes pl olívaolajjal társítani a paradicsomot. Tipp: A nyersen fogyasztott paradicsomból viszonylag kevés likopin hasznosul a szervezetben, ezért érdemes olykor hőkezelt paradicsomot is fogyasztani: ilyen formában két és félszer annyi szívódik fel.

Menta: a puffadás megszüntetése és a frissítő hatása a legismertebb. Borsmentás, bazsalikomos fürdő vagy tea rendkívül frissítő. Fantasztikus fűszernövény. Epehólyag  és  az  epevezeték  gyulladásos  betegségeinek kezelésére  is  alkalmazható. Görcsoldó, összehúzó hatású, így epegörcsnél is és menstruációs bajoknál is jól jöhet. Serkenti az emésztést. A menta az egyik legjobb gyógyszere a különféle légúti megbetegedéseknek. Köhögés, hörghurut, torokfájdalom kiváló ellenszere. Illóolajának kitűnő idegnyugtató hatása van. Ha a fürdővízbe teszünk pár cseppet belőle, garantáltan oldja a feszültséget. Fejfájósok egész biztosan ismerik, tarkótájékra, halántékra kenve jó eséllyel elmúlik a fejfájás. Erős fertőtlenítőszer és fogfehérítőként is alkalmazzák, nem véletlen, hogy sok fogkrém tartalmazza. Ellenjavallat: Gyermekeknek 6 éves kor alatt nem adjuk, mert nehéz légzést, légszomjat okozhat.

7. Mexikói sajtleves

Nem éppen a legdiétásabb, de ezt nem hagyhattam ki. Ez a kakukktojás, úgyis sok kakukkfű van benne. A család követeli, szép fehér színe illik a karácsony hangulatához és isteni íze van! Néha a lélek táplálására is szükség van, csak együk bátran, de lelkiismeretfurdalás nélkül, azzal a tudattal, hogy ez jót tesz nekünk. Valószínűleg idén is az ünnepi asztal része lesz.

Hozzávalók: 

  • 25 dkg kockázott bacon
  • 3-4 szál angol zeller
  • 1 nagy fej hagyma
  • 10 karika jalapeño (nyers lehetőleg, de ha nincs más, a konzerv is jó)
  • 2 gerezd fokhagyma
  • kakukkfű
  • 5 dl világos sör
  • 5 dl húsleves alaplé
  • 5 dkg vaj
  • 4 evőkanál liszt
  • 3 dl főzőtejszín
  • 40 dkg jól olvadó sajt

mexikoi-sajtleves

Elkészítése: A bacon kockákat egy nagyobb fazékban zsírjára sütjük, majd kivesszük az edényből. A maradék zsírján a felkockázott vöröshagymát, felszeletelt angolzellert, apróra vágott fokhagymát kicsit megfonnyasztjuk, majd hozzáadjuk a felkarikázott nyers, vagy konzerv jalapeñot (óvatosan, mert erős és kiforr az ereje) és a kakukkfüvet. Én mindig frissen szedem a kakukkfüvet a kertből, imádom az illatát és a friss ízét! Ilyenkor pedig a saját szárított kakukkfüvemet használom. Megvárjuk míg felforr és kb 6-8 percig főzzük. Felöntjük egy üveg világos sörrel, és kb ugyanennyi alaplével, majd visszaforraljuk kb a feléig.

Közben a vajat megolvasztjuk egy kis lábasban, majd csomómentesre keverjük a liszttel, míg aranybarna nem lesz a rántás. Ha visszaforrt a levesünk, akkor beleöntjük a rántást a levesbe, majd jöhet a tejszín és a sajt, amit persze előre lereszeltünk. Én mindig legalább 3 féle sajtot reszelek le: cheddart, valami füstölt sajtot és lehet egy kis edami is, igazából mindegy, de jó minőségű, jól olvadó sajtra van szükségünk, küönben darabos lesz a leves. Ha túl sűrű lesz a leves, akkor egy kis további alaplével és sörrel higíthatunk még rajta.
Ha a leves újra felforrt, készen is vagyunk. Tálaláskor, aki bírja az erőset, annak jöhet még egy kis jalapeño karika, valamint a pirított bacon kockákkal díszítjük és MEGESSZÜK. Jó étvágyat! Ahogy írom, már csurog a nyálam. 🙂
Fokhagyma: erősen antibakteriális és gombaellenes, leginkább nyersen fejti ki a hatását. Jelentős immunerősítő hatása van. A fokhagyma rég ismert egészségvédő hatásait a benne lévő antibiotikus elemeknek és antioxidánsoknak köszönheti, melyek segítenek a rákos megbetegedések elleni védekezésben is. Napi egy gerezd fokhagyma fogyasztásával csökkenthető a mell-, gyomor-, prosztata-, bél- és nyelőcsőrák kialakulásának esélye. Érelmeszesedés ellen, vérnyomás csökkentőként, bélfertőtlenítésre, és az emésztés segítésére is alkalmas. Fogyasztásával a vérnyomás bizonyítottan csökkenthető, az erek rugalmassága viszont növelhető, érfalakat tisztítja, a vérrgöképződést is gátolja. Fertőtlenít, élősködők ellen is bevethető.
Vöröshagyma: van benne természetes cukor, A-, B6-, C- és E-vitamin, folsav, nátrium, kálium, vas és más ásványi anyagok, illetve sok rost. Közel sem tartalmaz olyan értékes gyógyító anyagokat, mint rokona a fokhagyma, mégis széles körben alkalmazzák különféle nyavalyák kúrálására. Talán a legismertebb hatása az immunerősítés és a köhögés enyhítése, hurutos betegségek kezelésére, és az asztma ellen is bevetik. Baktérium- és vírusellenes, enyhítheti a megfázás tüneteit, mivel csökkenti az orrdugulást. Illóolajai fellazítják a légutakat befedő nyákos anyagot, és a légutakban lévő mirigyeket bőséges folyadék-elválasztásra is késztetik, így a tapadós nyák felhígul. Egyébként érelmeszesedés megelőzésére, a folyamat lassítására, és a szívroham rizikóinak csökkentésére is nagy előszeretettel használják. Jótékonyan hat az emésztésre, mivel fokozza az emésztőnedvek termelődését – ezért persze kis mennyiségben étvágygerjesztő –, és enyhíti a bélgörcsöket. Méhcsípés kezelésére is használhatjuk, mert a méhcsípés savas, ezért lúgos cuccal enyhíthetünk a fájdalmon. A darázscsípés pont fordítva, lúgos, ezért savas dologgal kenjük be, mint pl az ecet. Tipp: Ha nem akarunk sírni hagyma pucolás és vágás közben, akkor ne vágjuk le a szőrős gyökerét, csak a legutolsó pillanatban, ha már felaprítottuk.
Zeller: baktérium- és gombaellenes, támogatja az alhasi vérkeringést, vizelethajtó, görcsoldó, koleszterin és súlycsökkentő, vércukorszint csökkentő, idegnyugtató, hörgő és tüdőtisztító, reumára és köszvényre gyógyír, mellékvese serkentő, gyulladáscsökkentő és afrodiziákum. Szív- és érrendszeri problémákra is hatásos, valamint inhalálásra arcüreggyulladás esetén.
Kakukkfű: emésztésserkentő, szélhajtó, féreghajtó, bélgörcsoldó, nyugtató, étvágytalanság, fertőtlenítő, köhögéscsillapítő, légúti problémáknál, nehéz légzésnél, szamárköhögés ellen alkalmazzák. Kerti elsősegélyként a frissen szedett leveleket a sebre szórhatjuk, míg a sebet kitisztíthatjuk. A seb kimosása után illóolajjal fertőtleníthetjük. Fertőtlenítő hatása miatt régen pusztító járványok visszaszorítására és a halottak balzsamozására is alkalmazták. Ellenjavallat: Emeli a vérnyomást, valamint pajzsmirigy túlműködésnél sem ajánlott.

Folytatás következik…

Ha bárki, bármit elkészít a fentiekből, akkor kérem, hogy kommentben tegye fel a képet, vagy írjon, hogy sikerült, hogy ízlett…

Köszönöm előre is.

Jó étvágyat, jó egészséget, kellemes ünnepeket kivánok minden kedves olvasómnak!

A cikk második részét itt olvashatod: Karácsonyi receptek az egészség jegyében 2. rész

Nincsenek hozzászólások

Hozzászólás, vélemény?