Neked mit jelent a siker?

neked-mit-jelent-a-siker

A sikert lehet definiálni, de szerintem mindenkinek mást jelent.

Mást jelent neked, mást nekem és megint mást a párodnak, gyerekednek, szüleidnek, barátaidnak… Mást jelent most, mást jelentett 20 éve és talán mást jelent majd 10 év múlva.

Vajon miért? Egyáltalán miért olyan fontos a siker? Miért áhítozunk utána annyira? Miért kell, hogy kimondhassuk, hogy sikeresek vagyunk? És tényleg ennyire fontos?
Nos, ezekre próbálok válaszolni a magam módján.

Nemrégiben egy számomra nagyon kedves ifjú hölgy meginterjúvolt a siker kapcsán. Magam is meglepődtem – persze így utólag már nem nagyon – hogy miket válaszoltam. Valahogy nem erre számítottam. Legalábbis még egy pár éve egészen biztosan nem ezeket válaszoltam volna.

Kaptam kérdéseket arra vonatkozóan, hogy mi a siker fogalma, mi volt a legnagyobb sikerem, mi a titka, az alapja…

Elkezdtünk beszélgetni, de nagyon elvitt minket a téma. Az előre megírt kérdések valahogy feledésbe merültek, miközben persze szépen lassan érintettünk mindent, ami a kérdéskörhöz tartozik. Sajnálom, hogy nem vettük fel.

Ez lenne a siker?

Azt hiszem már sok mindent magam mögött tudhatok. Több diploma, rengeteg bizonyítvány, 20 év multilét, 15 év vezetői tapasztalat, büszke édesanyja vagyok egy sikeres fiatalembernek, van egy remek férjem, akivel nagyon jó a párkapcsolatom, jó viszony a szüleimmel, értékes barátok, sok év segítői szolgálat, coaching, természetgyógyászat, anyagi függetlenség … és a sornak közel sincs vége. De tényleg ez a siker?

Számomra is sok mindent megtestesített már a siker. Egy tárgyat, egy diplomát, egy pozíciót, egy családi házat, egy régi álom beteljesítését… Voltam már sok olyan helyzetben, amikor kimondhattam: elértem valamit, letettem már valami maradandót az asztalra, és mégis… Igazából most tudom kimondani, hogy sikeres vagyok. Miközben már nem is fontos. Hiszen a siker csak az egonak fontos.

Valahol mélyen mindannyian attól rettegünk, hogy mikor meghalunk nem hagyunk semmi nyomot magunk után. Valahol mind arra vágyunk hogy legyünk Valakik, hogy felnézzenek ránk, hogy tiszteljenek, hogy ismerjék a nevünket… „Mi van, ha egy szép napon meghalok és még semmit nem tettem le az asztalra?” – Hány és hány ügyfelemtől hallom ezt. Szinte minden egyes nap.

Ez igazából egy belső félelmünk, ami az önbecsülés teljes hiányából fakad. A siker adja az önbizalmat. Erről már Az önbecsülésünk jelentősége cikkemben írtam részletesebben. Valójában ez az ego félelme.

Hagyományos megközelítésben a sikeres emberek proaktívak, szeretik a kihívást, hisznek önmagukban, mernek kockáztatni, mindent megtesznek a céljaik eléréséért. Számukra nincs kudarc, csak siker és tanulás.

Amíg hajszolunk valamit, amíg lenni akarunk valakik, addig az nem egy belső motiváció, hanem egy külső megfelelési kényszer. A világnak, a barátoknak, az ismerősöknek, a kollégáknak, a szüleinknek. Ez megint az ego játéka.

Az igazi siker

Amikor „sikerül” elérned azt, hogy már nem számít ki mit gondol, és nincs megfelelési kényszered, amikor már nem az eredményt hajszolod, amikor tudsz önazonos lenni, amikor szereted magad úgy ahogy vagy és amikor egy belső késztetés után mész a lelkeddel összhangban a saját utadon, akkor vagy igazán “sikeres”. Hiszen akkor minden sikerül. Hajsza nélkül is. A paradoxon ebben csak az, hogy mire eljutsz ide, már nem fontos a siker. Megkapod, ha elengeded. Méginkább megkapod, ha megengeded.

segitsegMostanra a siker nem egy pillanat, nem kötődik valaminek az eléréséhez; egy cél, egy álom beteljesüléséhez. Nem kötődik semmihez és senkihez. Mostanra egy belülről fakadó, mély, el nem múló, mindentől független kiteljesedés lett. Ez az az érzés, amikor hazaérsz. Amikor összekapcsolódsz a lelkeddel, amikor nem a pénz, a siker, az eredmény hajt, hanem a szolgálat. Önmagad és mások szolgálata.
Önmagadé, hiszen azért vagy itt ezen a Föld nevű bolygón, hogy tanulj, fejlődj és boldog légy!
És másoké, hiszen nem egyedül élsz egy barlangban. Másoknak viszont az tud igazán segíteni, aki rendben van önmagával, aki önazonos, aki hiteles és anyagilag független.

A kérdés az, hogy „Miben segíthetek én másoknak? Mit tudok én adni?” Nem pedig „mi a hasznom mindebből, amit elérek?” Nem tudom mennyire érted, amit írok és te hol tartasz ezen az úton. Lehet, hogy nem értesz egyet velem. Semmi baj. Én így gondolom és én ebben jól érzem magam.

Amikor egy nagy cél ösztönöz, valami egészen rendkívüli terv, minden gondolatod ledobja magáról kötelékét, elméd felülkerekedik minden korlátozáson, tudatosságod minden irányba kiterjed, és egy nagyszerű, új világban találod magad. Szunnyadó erők, lehetőségek és tehetségek kelnek életre benned, és felfedezed, hogy sokkal nagyszerűbb ember vagy, mint amilyennek valaha is álmodni merted magad.

Patandzsali


Pár hónappal ezelőtt megkérdezte tőlem a párom, hogy hogy nézne ki egy álom napom? Mit csinálnék, hol lennék, kivel lennék? Ugyanúgy meglepődtem a válaszomon, ahogy most is a siker kapcsán feljövő válaszaimon.
Gyakorlatilag elmeséltem egy napomat, ahogy most is élek. A munkám a hobbim, a férjem a szerelmem, a gyerekemet imádom, a szüleimmel jól vagyok, vannak csodás barátaim, azt csinálom, amit akarok. Én mondom meg, hogy mennyit dolgozom, hogy mikor nem dolgozom, hogy megyek-e „szabira” vagy nem. Ennél nem is tudok jobbat elképzelni. Igen, vannak néha rosszabb pillanataim, vagy akár napjaim is, amikor megint agyalok, amikor megint az egom vezérel, amikor megint azt gondolom, hogy én akarok mindent irányítani. Olyankor elvesztem a kapcsolatot magammal. Olyankor rosszul érzem magam. De mikor ezt felismerem – és nem nehéz észrevenni, ha az ember nincs jól, – összeszedem magam és visszatérek a Forrásomhoz, önmagamhoz. Hívd ahogy akarod! A szeretethez, Istenhez, a vagyok aki vagyok érzéshez, a Jelenléthez. Ki hogy nevezi. És megint minden rendben van.

A lényeg én vagyok. Én vagyok a siker. Az, hogy magamra találtam. Igen, ez a legnagyobb siker az életemben. Mert hogy ez is kérdés volt, hogy mit tartok a legnagyobb sikernek az életemben? Kemény munka, ezt hívják önismereti útnak. Nincs vége, sosincs vége. Tanulok, holtig tanulok, sőt még tovább.

Mi a siker kulcsa?

kulcsEz lehet akár egy komlex képlet is. A tényezők sora pedig hosszú: 100%-os felelősségvállalás, bátorság, proaktivitás, tanulás, alázat, hála, önismeret, önbecsülés, szolgálat, változás, hit, döntés, kommunikáció… Bármelyik is hiányzik, a hagyományos értelemben vett siker elmarad.

Ha még messzebb megyek, akkor egyszerűen csak azt mondom, hogy a siker kulcsa: a “JELENLÉT”.

Hogy mit üzennék egy olyan embernek, aki most kezdi az életét és sikeres, értékes szeretne lenni a jövőben? Nagyon egyszerű:

„Kérj segítséget és ismerd meg önmagad! – hiszen az elején egyedül nem megy.
Fogadd el önmagad! Járd a magad útját!
És ezekért tegyél meg mindent, de mindent!
A siker útja nincs kikövezve. Két dolog történhet: vagy sikerül vagy újrakezded.
Vállalj 100%-os felelősséget és légy jelen a saját életedben!”

Ennyi.

A sikerhez vezető lift nem működik. Használja a lépcsőt… Egyszerre csak egy lépést.

Dr. Wayne W. Dyer

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.