Szexterápia

Szexterápia

2014-es ausztrál vígjáték. A film nagyon-nagyon mulatságos, de közben mégis kétségbeejtően komoly és elgondolkodtató. Kőkemény tabukat feszeget.

A barátnőmmel láttuk a filmet egyik kedvenc mozinkban, aki miután megnéztük a filmet azt mondta, hogy még sosem látott így nevetni, pedig már ismer egy pár éve. Mondjuk inkább, hogy 34 éve! Hát igen… Már csak az a kérdés, hogy min nevettem.

Szexterápiának semmiképp nem mondanám. Meryl Streep és Tommy Lee Jones filmje, az Amit még mindig tudni akarsz a szexről, sokkal közelebb áll a szexterápiához, bár az is inkább párterápia. Nos a Szexterápia film címe magyarul sajnos nem igazán találó, ugyanis az eredeti címe: The little death, azaz „A kis halál”, az oly kevesek által megélt és oly sokak által vágyott önkívületi állapotba ejtő orgazmus.

5 pár hétköznapjaiba enged bepillantást a film. Eleinte nem is értjük mi a közös bennük. Elég hamar kiderül, hogy különleges szexuális szenvedély fűti ezeket a párokat. A kielégülés utáni éghetetlen vágy enyhén szólva komikus, néha pedig kifejezetten tragikus jelenetekbe torkollik. A probléma csak az, hogy páronként mindig csak az egyik az, aki érintett. A film és a mögöttes üzenet tragédiája nem az, hogy egyesek ilyen módon szeretnének és tudnak kielégülni, hanem az, hogy ezt nem tudják egymással megosztani. Az őszinteség teljes egészében hiányzik a kapcsolatokból. Sőt, olyan szinten hiányzik, hogy mindent megtesznek azért, csak hogy aberrációjuk titokban maradjon még egymás előtt is. Nem vagyunk őszinték még magunkhoz sem. Nem kommunikálunk. Ezért aztán megnézhetjük, hogy hová vezet ez, és mi kerekedik ki a story végén.

Az én nézőpontom szerint egy pár azt csinál, ami nekik jó. Legyen az bármily perverz, szokatlan, vagy ismeretlen, ha ez nekik kölcsönösen kielégülést nyújt, elfogadható és meg tudják őszintén beszélni, akkor senkinek semmi köze hozzá. El sem tudjuk képzelni, hogy mi folyik a hálószobák falai között?! Azt gondoljuk, hogy ismerjük barátainkat, kollégáinkat. Ha tudnánk, hogy mit csinálnak otthon?! De hát nem tudjuk és kit érdekel? Mi közünk hozzá? Nincs ezzel semmi baj. A baj ott kezdődik, ha még a párunkkal is félünk erről beszélni. Nem osztjuk meg vele titkos vágyainkat, szexuális ábrándjainkat. Vagy egy életen át hurcoljuk őket: marad a kielégítetlen vágy és a sötét, verejtékes álmok; vagy ami a filmben játszódik le, megpróbáljuk ugyan megélni szexuális vágyainkat valamilyen furmányos módon, de úgy hogy még a párunk se tudjon róla és bármit megteszünk érte, szó szerint bármit! Na, ez a döbbenetes. A film tragikomédiája pont az, hogy ez egyáltalán nem egy egyedüli eset, csak hát nem beszélünk róla. Nincsen szexuális kultúránk, nem tanulunk meg róla kamaszkorunkban beszélni, a szex tabu téma a családban. A kivételek persze mindig erősítik a szabályt, természetesen vannak, akik megosztják társukkal a szexuális vágyaikat, ők büszkék lehetnek magunkra, vélhetőleg boldog emeberekről van szó.

A szexterápia úgy szól a szexről, hogy közben egyetlen szexjelenetet sem látunk. Végtelenül elgondolkodtató saját szexualitásunkat, párkapcsolatunkat, kommunikációnkat és bátorságunkat illetően. Hiszen őszintén felvállalni magunkat, – néha még magunk számára is furcsának tűnő vágyainkat, – valóban nagy bátorság.

A film egyetlen problémája, hogy ausztrál és nem amerikai, így még távolról sem került fel a hollywoodi toplista őt megillető helyére.