Veszekedni tudni kell!?

sakk matt

Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.

Karinthy Frigyes

Te szoktál veszekedni? Mit akarsz elérni? Megéri?

Egy párkapcsolatban vannak, és mindig is lesznek nézeteltérések. Ez valahol természetes, hiszen két külön entitásról beszélünk, egy nőről és egy férfiról, akik alapvetően máshogy működnek, máshogy gondolkoznak, máshogy éreznek, ezért sokszor különbözhet a véleményük. Ettől azonban még nincs itt a világvége. Nem minden fekete és fehér.

Őszintén szólva ezt én is elég nehezen értettem meg. Emlékszem, amikor a férjemmel évekkel ezelőtt párkapcsolati terápiára jártunk, azt kértük a terapeutánktól, hogy nehogy valami olyat mondjon, kérdezzen, vagy tegyen, amitől összevesznénk, mert akkor inkább elmegyünk. Hát, itt mondanom sem kell, hogy majdnem a terapeuta ment ki a szobából. Egyértelműen nem tudtunk veszekedni, illetve csak azt tudtunk. Ezért “okosan” azt választottuk, hogy inkább össze sem veszünk, hátha az majd mindent megold. Ismerős?

A lenyelt, ki nem mondott dolgok nem visznek előre, sőt csak elmérgesítik az addig sem éppen rózsás helyzetet. Nem jó megoldás, hosszú távon biztosan nem, hiszen nem old meg semmit. Ha már meg sem szólalunk, veszekedni sem akarunk, akkor valószínűleg nagy a baj. Számomra ez két dolgot jelenthet:

  • nincs pusziegyrészt már arra sem vesszük a fáradtságot, hogy elmondjuk a véleményünket és kiálljunk magunkért, kezdünk közönyösek lenni,
  • másodszor pedig valószínűleg már félünk a konfliktustól, talán már félünk a párunk reakcióitól is, hiszen azt tapasztaljuk, hogy ha veszekszünk, egyre rosszabb lesz a helyzet, ezért inkább már nem is akarunk veszekedni.

Ezzel gyakorlatilag a konstruktív hozzáállás kialakításának a lehetőségét is elveszítjük, már eleve rosszindulatúan állunk a kérdéshez, el sem tudjuk képzelni, hogy a másik jót akarhat, így sosem fogjuk megoldani a problémát…

Hadd osszak meg egy önmagáért beszélő statisztikai adatot: Ha egy párkapcsolati szempontból “feszült” helyzetben lévő pár, – ahol a parttalan veszekedések az uralkodóak, – semmit nem tesz a kapcsolatukért, 91% a valószínűsége annak, hogy 3 év múlva már nem lesznek együtt. Tényleg ezt szeretnéd?

Egyáltalán tudod, hogy miért veszekszel? 

Amikor veszekszünk, sokszor egyszerűen csak a bennünk lévő feszültséget szeretnénk levezetni. Lehet, hogy párunk egész nap csak visszafogta magát, „viselkedett” a munkahelyén és amikor hazaér, arra borítja az egész napi frusztrációját, aki otthon várja és mit sem tehet az egészről. Mennyire tipikus! Ilyenkor jó lenne ezt észrevennünk és azonnali visszavágás helyett kérdezzük meg inkább, hogy „Mi a baj drágám, mi történt odabent? Szeretnél róla beszélni? Készítsek neked egy forró fürdőt, egy italt?…

ket kecskeEhelyett játszmázunk, elővesszük a tarsolyból valamelyik koreográfiánkat és egyszerűen lejátszuk, hiszen fejből, hiba nélkül tudunk bármikor „improvizálni”. Vigyázat! Veszélyes! Látszólag levezeti a feszültségünket, azonban a kapcsolatot biztosan megmérgezi.

Eljuthat egy kapcsolat oda, hogy már igazából senki nem akar veszekedni, mégis mindenen, a legapróbb dolgokon is képesek összeveszni. Egyszerűen kell a negatív energia, kell a frusztráció, kell a bizonyíték, hogy ez a kapcsolat már semmit sem ér. Ilyenkor már nem igazán van értelme a vitának, hiszen a célja nem a konfliktus megoldása, hanem inkább a feszültség fenntartása.

Ha a célunk már csak az, hogy párunkat sértegessük, megalázzuk és ettől érezzük jól magunkat, akkor gondolkozzunk el mindketten, hogy mit is szeretnénk egymástól, – ha egyáltalán – miért csináljuk, vagy miért tűrjük el.

A bennünk lévő feszültségnek muszáj távoznia. Van aki sporttal, van aki veszekedéssel, van aki kifejezett agresszióval, esetleg az utána következő szexszel próbálja ezt feloldani. Ha ez nem sikerül, akkor nem tudunk aludni sem és kezdődik a szorongás.

A legkézenfekvőbb megoldás persze eszünkbe sem jut, CSAK egyszerűen beszélgetni kellene egymással. A párkapcsolat munkás dolog. Most biztosan azt gondolod, hogy “de miért mindig én tegyek érte?” Nos, azért, mert hatunk egymásra, mindig, bármit is teszünk. Azért, mert valakinek el kell kezdeni. Azért, mert a jó példamutatás ragadós (sajnos a rossz is). Csak! … Próbáld ki! Nem egyszer, sokszor. Berögzült mintáink nem 2 perc alatt változnak meg, mint ahogy a kapcsolataink sem 2 perc alatt jutnak válságba.

A veszekedéseknek is van koreográfiája

Veszekedéseinkben megfigyelhetünk bizonyos ismétlődő koreográfiákat, dinamikát és egyfajta kifutást.

Előfordult már, hogy végignézted a szüleid, kollégáid, barátaid veszekedését? Mindig ugyanaz a lemez, ugyanazon a marhaságon képesek úra és újra összeveszni? Ugyanaz a dinamika, ugyanaz a kimenetel. Nem unják még? Mintha csak a mi kedvünkért játszanák el nap mint nap, ahányszor csak találkozunk. Pontosan tudjuk, hogy mikor, mi következik, mit fognak mondani, csinálni. Tök unalmas!
Igen, kívülről ez pont így néz ki.

Azonban van egy rossz hírem. Amikor te veszekszel a pároddal, az pont ugyanígy néz ki és te is látnád, ha kívülről, érzelmek nélkül tudnád nézni.

Érdemes megfigyelni ezeket a folyamatokat, már ha képesek vagyunk annyira tudatosak lenni, – miközben éppen próbáljuk legyűrni a párunkat – hogy még arra is figyeljünk, hogy hogyan veszekszünk?
Ez azért lehet, hogy így nem megy.

Az egész veszekedés nem más, mint kommunikációs kérdés

HA MEGTANULUNK JÓL KOMMUNIKÁLNI, akkor veszekedés helyett konfliktuskezelés, késdobálás helyett pedig beszélgetés lesz és a végén mindkét fél számára kielégítő megoldás születik.

Nézzük csak, hogyan juthatunk el idáig?

joejt pusziA szüleim mindig azt mondják, hogy a jó párkapcsolat titka az, hogy este sosem fekszenek le haraggal, mindig megölelik egymást, adnak egymásnak két őszinte puszit jelezve ezzel is, hogy minden rendben van.

Vannak alapszabályok, amiket kölcsönösen be kell tartani ahhoz, hogy veszekedés helyett konfliktuskezelésről beszélhessünk, és este bebújhassunk az ágyba azzal a bizonyos békepuszival.

Párkapcsolati coachingon ez az egyik nagyon hangsúlyos téma, amiről sokat beszélünk.

Mit csinálj?!

  1. Legyél nyitott! Ha görcsösen ragaszkodsz az „igazadhoz”, úgy nem fog menni. Halld meg, hogy mit mond a párod és gondolkozz el rajta! Lehet, hogy van benne valami.
  2. Beszélgess! Nem gyűrjük le a párunkat, nem vesztünk, vagy nyerünk, ez NEM csata. Sokkal inkább hasonlítanám egy üzleti kommunikációs tárgyaláshoz, ahol érdekes módon tudjuk, hogy hogyan beszélgessünk. Ott partnerként tekintünk egymásra, nem akarjuk egymást legyőzni, az a cél, hogy közös erővel megoldjuk a problémát úgy, hogy bár mindketten a saját érdekeink érvényesítésére törekszünk, ezt nem egymás rovására kívánjuk tenni. Ez az un. kooperatív tárgyalási technika. Ezt a technikát hozhatjuk be a párkapcsolatunkba is. Kicsit konkrétabban:
  3. a. Mondd el az igényeidet, kéréseidet, addig a párod hallgasson, figyeljen rád!
    b. Mondja vissza a párod, hogy mit értett meg abból, amit az előbb elmondtál!
    c. Addig pontosítsatok, amíg pontosan azt nem érti, amit te mondtál.
    d. Utána csere: 3.a-3.c. pont ismétlődik a másik fél oldaláról is.
    e. Ezután lehet közös erővel kitalálni a lehetséges megoldásokat.
  4. Csak magadról és az érzéseidről beszélj! Pl: „nekem az fájt, hogy…” „rosszul esett, hogy…”
  5. Beszélj tényszerűen, tárgyilagosan arról, ami történt!
  6. Kérdezd meg a párodat, hogy ő miből érezné azt, hogy szereted, hogyan járhatnál a kedvében, mit szeretne mit csinálj, hogy azt érezze, jó párkapcsolata van!
  7. Mondd el a párodnak, hogy te miből érzed azt, hogy ő szeret, hogyan járhatna a kedvedben, mit szeretnél mit csináljon, hogy azt érezd, jó párkapcsolatod van!
  8. Ha úgy érzed megbántottad párodat szóval, tettel, gondolattal, mulasztással, akkor KÉRJ tőle bocsánatot! Ne várd meg, hogy ő kérje, annak sokkal kevesebb az értéke. Ha ő azt mondja, hogy megbántottad, akkor kérj tőle bocsánatot. Az a lényeg, hogy ő mit érez, nem az, hogy te mit gondolsz.
  9. Sokszor nem elég a bocsánatkérés. Próbáld meg kiengesztelni a vétek nagyságának megfelelő olyan dologgal, amit a párod értékel és elfogad bocsánatkérésként. Nem tilos megkérdezni mivel engesztelheted ki.
  10. Bocsássatok meg egymásnak és magatoknak, ha végre sikerült valamit megbeszélni! Ennek elmaradása esetén a tüskék csak nőnek, mígnem áthatolhatatlan kaktuszerdővé válik a párkapcsolatotok.
  11. Nevetni szabad. A nevetés hatalmas energiával bír és oldja a feszültséget. Összekacsinthattok és nevethettek, amikor végre észreveszitek, hogy már megint mit csináltok és így akár abba is hagyhatjátok a cirkuszt.

 Mit ne csinálj!

  1. ne veszekedjNe veszekedj! Tanulj meg jól kommunikálni, beszélgetni, konfliktust kezelni! Ami jól megy a munkahelyeden, az üzleti életben, azt hozd be a párkapcsolatodba is!
  2. Amikor a párod beszél, ne vágj közbe! Hallgasd végig, add meg neki a kellő tiszteletet! Így majd ő is hasonlóan tesz, amikor te beszélsz. Már az is nagy előlerépés, ha végighallgatjátok egymást, közbeszólások helyett.
  3. Soha ne minősítsd a párodat! Ne szidd! Ne hasonlítgasd másokhoz!
  4. Ne mondj olyat a vita hevében, amit később megbánhatsz!
  5. Ne emlegesd fel a régi sérelmeket! Ha már egyszer megbeszéltetek valamit, akkor soha többet ne hozd fel!
  6. Ne lépj le vita közben! Ez nem old meg semmit, csak egy időre félbeszakítasz valamit, ami megoldásra vár.
  7. Ne hallgass! Ez csak olaj a tűzre. Biztosan van véleményed. Mondd el szépen! A párod a hallgatásodtól csak még idegesebb lesz.

Veszekedési trigger pontok – ahol a veszekedés megfordítható

A veszekedés koreográfiáját érdemes felrajzolnunk. Minél részletesebben látjuk mit, mikor és hogyan csinálunk, annál könnyebben találjuk meg, hogy hol vannak az érzékeny pontok, hol lehet közbelépni, máshogy reagálni, megállítani a veszekedés folyamatát.

fogjuk egymas kezetAz a legfontosabb, hogy tudatosítd magadban, hogy mit érzel, mit csinálsz! Azaz vedd észre, hogy már megint elkezdted a monológodat. Már megint hagytad, hogy a párod megnyomja rajtad azt a bizonyos gombot.

Ha észrevetted, akkor dönthetsz úgy, hogy most kivételesen máshogy reagálsz. Próbáld csak ki! Ezzel ki fogod zökkenteni a párodat is, hiszen ő tudatalatt alig várja, hogy úgy reagálj, ahogy szoktál. Ha ki tudjátok egymást zökkenteni, akkor már meg is tudjátok állítani a veszekedést és utána folytathatjátok a veszekedést beszélgetésként, intelligens ember módjára.

És így van esélye a tartós párkapcsolatnak is.

Te hogy döntesz?

Ha kérdéseid vannak, szeretnéd mélyebben megismerni a folyamatot, hívj és segítek.