Viszlát komfortzóna!

Viszlát komfortzóna!

Az élet ott kezdődik, ahol a komfortzónád véget ér.

Neale Donald Walshe

viszlat komfortzonaVan, aki egyetért ezzel, és van, aki nem. Valami, valaki fogva tart, visszatart minket a kiteljesedésünktől. Mindegy hogyan nevezzük a “gyereket”, lehet ez a komfortzóna, a belső félelmeink, vagy ha úgy tetszik mi saját magunk. Hiszen a legnagyobb ellenségei önmagunknak MI vagyunk.

Az emberek 90%-a a komfortzónáján belül éli le az egész életét. Komfortzónánkban mozogni valóban kényelmes, biztonságos és kockázatmentes. Ez az a hely, ahol minden középszerű és unalmas, de legalább biztosan tudjuk, hogy ha „A”-t mondunk, vagy teszünk, akkor arra mindig „B” lesz a válasz. Ebben a zónában bármennyire is stresszesek vagyunk könnyűszerrel elvégezzük a rutin feladatainkat, de tanulásra, fejlődésre igazából alkalmatlan.

Miért nem tudunk látszólag változni?

Személyiségünk több rétegből áll. Az EGO-nk imád szenvedni és mindig megtalálja azt az okot, hogy miért teszi mindezt. Imád felelősöket keresni, és persze mindig talál is. Az EGO-nk a felelős az „énvédő mechanizmusokért”, és a komfortzónánk fenntartásáért is. Ezért az EGO nem akar változtatást, mindenáron véd minket, és mindent elkövet, hogy fenntartsa a „rendet”, hiszen ha nincs változtatandó, megvalósítandó feladat, akkor nincs szorongás, nincs fájdalom és az önértékelésünket sem fenyegeti veszély. A hárítás lényege tehát a belső feszültség elkerülése. EGO-nk pedig mindaddig amíg fenntartja ezt a “rendet”, biztonságban érezheti magát, hiszen a tapasztalatok alapján minden, amit komforzónánkon belül csinálunk ismerős, veszély nélküli és eddig még nem lett belőle túl nagy baj, tehát valószínűleg ezután sem lesz.

Szóval EGO-nk segítségével száműzzük a tudattalanba a kínos, változtatásra késztető érzelmeinket, gondolatainkat, a fájdalmas, veszélyes tapasztalatokat nem engedjük tudatosodni. Ezzel így meg is volnánk …

Komfortzona

Ugyanakkor a tudatalattiban tárolódnak a fel nem dolgozott múltbéli emlékeink, tapasztalataink, mintáink is, – amik alapján oly gyakran és érthetetlenül reagálunk dolgokra – ezek ugyanis mind-mind felül tudják írni a tudatos Én döntéseit.

Ráadásul a tudattalan énünk tele van vággyal, fejlődni akar, változtatni akar, olyan dolgokra vágyik, amikre eddig nem. Ezek természetesen a komfortzónánkon kívül vannak, olyan lépéseket kellene tennünk, hogy elérjük ezeket, amiket eddig nem tettünk, és ezek azok a dolgok, amik ellen az EGO-nk ezerrel tiltakozik, inkább megfontoltan átgondolná, előbb megtervezné az eseményeket, mielőtt döntene. Látszólag ezért sem tudunk változni.

Ha mindig mindent ugyanúgy teszünk, ahogy eddig, az nem szül változást, az ugyanazt az eredményt fogja hozni. Változás azonban csak úgy érhető el, ha a megszokott sémáinktól eltérünk. Ezt a paradoxont kell tehát feloldanunk, ezért tűnhet olyan nehéznek a változás, ezért lehet szükség szakemberre, akivel ezeket a tudatalatti mintákat felül tudjuk írni.

Egyetlen kaland többet ér, mint ezer egyforma nap, amit kényelemben és jólétben töltök.

Paulo Coelho

Na de hol itt a spontenaitás?

A változás sokunk szerint már önmagában is félelmetes, hiszen nem ismerjük a kimenetelét, nem tudjuk hova készülünk, bizonytalan, és ezért kockázatos. Inkább választjuk az akár rossz, de legalább ismerős közegünket, a változatlanságot. Nagy csapda és illúzió. A változatlanság biztonsága kontra a változás bizonytalansága. Vajon melyik nyer?

Megfigyelted már kik a sikeres emberek? Mit csinálnak, hogyan élnek?

Hát biztos, hogy nem a komfortzónájukon belül közlekednek. Lehet, hogy ők is félnek, DE mindig valami újat találnak ki, valami ismeretlenbe kezdenek, imádják a kihívást, a kalandot, nem ragadnak bele rossz kapcsolatokba, tudnak pénzt teremteni, bátrak, határtalanok, szenvedélyesek, életük tele van izgalommal, mernek kockáztatni, nem csak álmodoznak, hanem meg is valósítják álmaikat, hisznek az álmaikban, és nem utolsósorban HISZNEK ÖNMAGUKBAN.

Eddig az elmélet, de hogy néz ki ez a való életben?

komfortzona kitolasaAbban a pillanatban, hogy valami újat, szokatlant, mást tervezünk, izzadni kezd a tenyerünk, görcsbe rándul a gyomrunk, elkezdünk félni. Félünk az ismeretlentől. Ilyenkor két eset lehetséges. A „bátrabbak” ennek ellenére továbblépnek és mennek a maguk által kijelölt úton, ők azok a bizonyos sikeres emberek, akik jól mozognak a komfortzónájukon kívül is, és folyamatosan tágítják is azt. A „kevésbé bátrak”, akiket a tudatalattijuk és az EGO-juk folyamatos harca visszatart, az utolsó pillanatban visszalépnek és azt mondják, hogy „nem is volt ez olyan fontos, nem is akartam igazán, hagyjuk!” Ha mégis meg merik lépni, akkor valószínűleg kiderül, hogy kár volt ennyire félni és jót nevetnének rajta. A gyakorlás meghozhatja a változást. Első alkalommal talán nem, de idővel meg lehet a tudatalattinknak is tanítani az új tapasztalatok által, hogy nem kell mindig félnie az újtól, hiszen ezek sem veszélyeztetik a biztonságunkat, és ezáltal tágíthatjuk a komfortzónánkat is.

A tudatosság, mint mindig, itt is segít. Felismerni azt, hogy azért nem teszünk meg valamit, mert kívül esik a komfortzónánkon, és félelmeink (bűntudattól, szégyentől, magánytól való félelem és az egzisztenciális félelmek, magától a változástól való félelem) visszatartanak, már önmagában egy hatalmas előrelépés. Ilyenkor nincs más teendőnk, mint hogy a félelmeink ellenére – amikről már tudjuk, hogy nem valósak – meghozzuk a döntést, és megtesszük azt, amit elterveztünk.

Ha ennek ellenére mégsem megy, akkor segíthet a vizualizáció.

Képzeld el a vágyott állapotot minél több érzékszerved behozatalával. Lásd részleteiben milyen érzés a vágyad beteljesülése. Hol vagy, mit csinálsz, mit látsz, hallasz, érzel. Minél több érzékszerveddel érzel, annál komfortosabb lesz a tudatalatti számára, annál elfogadhatóbbá válik számodra is. Ezáltal át tudod írni azt az összenövést, hogy a „változás nehéz”. Sajnos ezt tanultuk. Gyerekkorunkban* a változás összenőtt a szorongással, a biztonság pedig a változatlansággal. Ez meghatározza a későbbi életünket is. Pedig bármily hihetetlennek is tűnhet elsőre, a változás lehet örömteli, lehet gyors és könnyű. Bármilyen lehet. Amilyennek képzeljük, olyan lesz, mert a nézőpont mindig önbeteljesítő, mindig be fog igazolódni, mert olyan tapasztalásokat választunk, hogy az úgy legyen.

Születésünkkor éljük át az első nagy változást az életünkben, ami maga a születés. Valljuk be nem igazán jó élmény számunkra, hiszen összekapcsolódik azzal, hogy valami új megkapása valami régi elvesztésével jár, azaz az anya méh biztonsága, melege után kijutunk a hideg, védtelen, ismeretlen világba.

Mit tehetsz, ha szeretnéd megkönnyíteni a komfortzónádból való kilépést?

Változások csak akkor következnek be, amikor valami olyat teszünk, ami abszolút nem illik bele az általunk megszokott világba.

Paulo Coelho

  1. A legfontosabb, hogy tudd, mindig visszatérhetsz a komfortzónádba, ahol biztonságban érezheted magad.
  2. Tedd meg MOST! Ne halogasd, nem lesz jobb holnap sem!
  3. Tegyél apró lépéseket a változás felé! Pl. tegyél kevésbé félelmetes, de mégis új, és tőled szokatlan dolgokat, hogy a tudatalattidat hozzászoktasd az „új” élményéhez.
  4. Figyeld meg magadat ezekben a szituációkban! Milyen érzéseket kelt benned ez az új élmény? Vedd észre, hogy egyre könnyebb és könnyebb és nem is olyan félelmetes. Így félelmeidet meghaladva tudsz majd lépegetni céljaid, vágyaid elérése felé.
  5. Jót tesz, ha van némi önismereted, szereted magad, bízol és hiszel önmagadban a vélt “kudarcok” ellenére is. Ez teszi lehetővé magát a folyamatot. Erről egy régebbi cikkemben olvashatsz bővebben.
  6. Nem utolsó sorban választhatod a “megengedést” is.
  7. Énekelj! Bármit, sokat, vagy megerősítő mondatokat. Nem lehet egyszerre szorongani és énekelni. A mantra ugyanígy megteszi.
  8. Motiváld saját magad! Jutalmazd meg magad, ha valamit végre megtettél! Legyen arányban a tett és a jutalom.
  9. Ha lehet, vonj be másokat is, csatlakozz egy csapathoz, a társaság mindig segít és erőt ad.
  10. És végül még egy technika:
    • Elemezd őszintén a helyzetet, és nevezd nevén félelmed tárgyát. Képzeld el, mi a legrosszabb, ami az adott helyzetben megtörténhet. Tegyél mellé valószínűségeket! Mindjárt kiderül, hogy igazából minimális esélye van annak, aminek a bekövetkeztétől folyamatosan rettegsz. Itt akár meg is állhatsz, de ha még mindig félsz, akkor menj tovább!
    • Készülj fel rá, és fogadd el, hogy elviseled, ha a legrosszabb bekövetkezik.
    • Ha elfogadtad a legrosszabbat, akkor fordítsd arra az energiádat, hogy megvizsgáld, hogyan tudsz egy kicsivel jobb eredményt elérni, mint a legrosszabb, aminek az elfogadására felkészültél.

mixU.i. Még valami fontos eszembe jutott. A komfortzónából való kilépés nem azt jelenti, hogy mindenáron ki kell ugranod egy repülőből 2000 méter magasból, meg kell másznod a Himaláját, énekelned kell, ha nincs hangod, kigyókkal kell barátkoznod, illetve csupa olyat kell csinálnod, amiről azt gondolod, hogy NAGY dolgok és félelmetesek, de egyébként semmi közöd hozzájuk. Neked is, és mindenki másnak is megvannak a saját vágyai, amik persze komfortzónán kívül esnek. Csak azután menj, ami a tiéd, amit a lelked legmélyén szeretnél, mert azt ha elkezded, akkor majd be is tudod fejezni. Ha nem a tiéd, úgy sem fog menni, és nem azért mert komfortzóna, félelmek, tudatalatti, EGO stb, hanem, mert nem a te utadat járod és nem rezegsz össze vele. Ez pedig nagy különbség.

Kellemes utat kívánok!

Csak két nap van az évben, amikor semmit nem tehetsz:

az egyik a tegnap, a másik a holnap.

Tehát csak a MA a megfelelő pillanat arra,

hogy szeress, hogy higgy, és elsősorban, hogy ÉLJ!

Dalai Láma